Puskás Lajos unokája Dániában lehet profi focista

Puskás Lajos unokája Dániában lehet profi focista

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 25. 13:30
Bors

Nem meglepő, hogy a hétszeres válogatott támadó, Puskás Lajos 16 éves unokája, Puskás Zsombor a dán FC Midtjylland profi labdarúgója. A tini tavaly július óta futballozik Ikastban, hároméves szerződést kapott. És érthető az is, hogy Németh Antal magyar szövetségi edző már behívta U17-es együttesébe. A magyarázat? Mert te­hetséges. A védő március 12-én, a dán határ zárása előtt az utolsó pillanatban érkezett vissza szülőhazájába. Budaörsön beszélgettünk vele.

Miben különbözik a dán, illetve a magyar utánpótlásképzés?

Az FC Midtjylland főleg a rögzített játékhelyzetek adatelemzésében kiváló. Minden edzést, mérkőzést videóra vesznek, és ha az edző jelzi, hogy milyen hibát követett el a focista, a felvétel leforgatásával szembesíti azzal. A játékos-megfigyelésre és -kiválasztásra súlyt fektetnek, továbbá mentálisan erős fiatalokat keresnek.

Úgy tudjuk, az FCM utánpótlásképző rendszerét az UEFA is elismerte.

Igen, januárban díjat vettek át a képviselői Nyonban, mert ez a klub a legutóbbi idényben a legeredményesebben népszerűsítette az európai ifjúsági ligában rejlő értékeket. Jellemző, hogy az AS Roma és a Manchester United elleni hazai U19-es találkozónkat 10 000 dán drukker nézte meg.

Okoz-e a járvány az ottani futballban gazdasági nehézséget?

A világon mindenütt így van ez, ám erre a szakemberek jobban tudják a választ. Dániában minden bizonytalan. Az ottani sportolók – főként világhírű kézilabdázóik – görcsmentesen küzdenek a pályán.

Ez sportolói neveltetésükből vagy a génjeikből fakad?

A neveltetésük a magyarázat. Az ottani gyerekeket kiskoruktól önállóságra, munkára nevelik, így 16 évesen már elütnek a ma­gyar tinédzserektől. A pá­lyán keményebbek, szívósabbak. A sport számukra elsősorban játék, edzésen mégis úgy harcolnak, mint ha bajnokit játszanának. Az egyik tréningen a kapufának löktek, és szétnyílt a szemhéjam. A kórházban pár öltéssel összevarrták, két nap múlva szakadó esőben kezdőjátékosként mégis végigjátszottam a Koppenhága elleni bajnokit. Lett volna cserém, de nem éltem vele, elvégre profi futballra nevelnek.

Ha magyar NB I-es klubtól érkezne ajánlat, nem mondanál igent, elvégre Marco Rossi kapitány is felfigyelhetne rád?

Ez a felvetés korai, mert szeretnék Dániában fejlődni.

Bármikor is játsszák, szerinted milyen eredményt ér el válogatottunk a szófiai, bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn?

Nyer 1-0-ra, mivel középső védőnk, Orbán Willi sérülés utáni visszatérésével javul az esély.

Melyik futballirányzatot kedveled?

A kemény angol labdarúgást, viszont a spanyol középső védő, Sergio Ramos játékát élvezem, továbbá a portugál Cristiano Ronaldo is a kedvencem.

Ha három kívánságod teljesülne, mi lenne az?

Bekerülni a magyar felnőtt-válogatottba, Európa-szerte ismert futballista lenni, és megélni, hogy a szeretteim is élvezik a sikereimet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.