Persson: Megőrülök a magyar kajákért!

Az asztalnál sikert sikerre halmozott, verte a kínai­akat, világ- és Európa-bajnokságokat nyert, közben pedig evett és evett. Persson minden alkalmat megragadott, hogy a helyi specialitásokat megkóstolhassa, és mégis azt vallja: a magyar konyhánál nem talált él­vezhetőbbet!

– Gyerekként szerettem a konyhában forgolódni, de inkább csak „nyalakodtam”, amikor a mama desszertet készített – mondta a Borsnak a ma 53 éves klasszis. 

Amikor sportolni kezdett, in­kább már a komolyabb étkek felé fordult: – Az autó sem megy benzin nélkül, kalória nélkül hamar kidöglik az ember – vallja. – Húst kértem hússal, de mind egyforma ízű volt. Hal, mert azt is szeretem, szinte mindig került az asztalra, de az igazi erőt a szték adta, nem a húsgolyó, ami  nekünk, svédeknek a nemzeti eledelünk. 

Társai először féltették, hogy mindent megkóstol, legyen az bármilyen furcsa kinézetű.

– Kedvencem a kínai, cserépben sült kacsa, amit Sanghaiban, az utcán ettem, és miatta többször is visszarepültem oda. Nincs olyan tengeri herkentyű, amit ne ennék meg. Képzeljék, még a tücsökcombot is megízleltem. De ezek sehol sincsenek a magyar barátom, István által főzött gulyásleveshez, pörkölt­höz és disznótoroshoz. Utolérhetetlen a magyar kaja, megőrülök érte.

Persson annak idején a BVSC asztalitenisz-csapatában játszott, sokat volt Pesten, volt ideje közelebbről megismerkedni a magyar konyhaművészettel.

– Nem leszek Michelin-csillagos szakács, de nem esem kétségbe, ha a pingpongütő helyett néha a fakanál kerül a kezembe – dicsekedett. – Istvánnál – aki nagyon sokat segített nekem, hogy egy olyan csapatban játszhassak, ahol egykoron Berczik Zoltán, Rózsás Péter vagy az egyik legjobb barátom, Gergely Gábor is csillogtatta tudását – tanultam meg: mennyi hagyma kell a pörköltbe, hogy kell vigyázni, meg ne égjen a pirospaprika, és milyen zöldség kerül a babgulyásba. Csak egyet nem árul el soha: hogy lehet olyan fantasztikus pálinkát főzni, mint amit ajándékba kapok tőle, ha Magyarországon járok.