Lemondták a Giro d'Italia magyarországi szakaszait

Lemondták a Giro d'Italia magyarországi szakaszait

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 13. 13:24
MTI

A koronavírus-járvány miatt biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei első három szakaszát.

Ezt Révész Máriusz, a kerékpározás és aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos jelentette be a közösségi oldalán pénteken. A viadalt még nem törölték.

"Az elmúlt három hétben több egyeztetés történt a magyar és olasz szervezők között, a hazai szervezőbizottság többször jelezte, hogy a verseny nem veszélyeztetheti a magyar emberek biztonságát, egészségét, ezért egyre kisebb az esély a Giro magyarországi rajtjának megrendezésére" - írta.

Hozzátette, Olaszországban napról napra súlyosabb méreteket ölt a járvány, és a megbetegedések, valamint az áldozatok száma is folyamatosan növekszik, ennek következtében az olasz kormány az egész országra kiterjedő karantént hirdetett. Eközben a vírus Magyarországot is elérte, és a járvány megfékezése érdekében a magyar kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, amely tiltja a nagyobb látogatottságú sportrendezvények lebonyolítását, és a nemzetközi események szervezését is ellehetetleníti.

Révész elmondta, a Giro d'Italia magyarországi rajtjának szervezőbizottsága csütörtökön videókonferencia keretében jelezte az olasz partnernek, hogy az eredetileg tervezett időpontban a verseny rajtja Magyarországon nem rendezhető meg. Mauro Vegnivel, az olasz jogtulajdonos RCS Sport versenyigazgatójával a felek megállapították, mindkét fél célja a szerződés módosítása, annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban Magyarországról induljon a Giro d'Italia.

A szervezők tavaly április 15-én jelentették be, hogy 2020-ban Budapestről rajtol a világ egyik legjelentősebb körversenye.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.