Jótékonysági akciót hirdettek az úszók

Jótékonysági akciót hirdettek az úszók

úszás
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 30. 21:42
Huszonhárom úszó csatlakozott Mutina Ágnes és Bernek Péter jótékonysági árveréséhez. Az olimpiai és világbajnokok a Dél-pesti Centrumkórházat támogatják.
K. D.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszók fogtak össze, és szerveztek gyűjtést a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézetének, hogy ezzel segítsenek az intézménynek a koronavírus elleni küzdelemben. Az úszóházaspár, Bernek Péter és Mutina Ágnes volt az ötletgazda, ám arra ők sem számítottak, hogy 23 klasszis csatlakozik a kezdeményezésükhöz.

– Azt gondoltuk, kettőnk ereklyéire nem licitálnának annyian, ezért döntöttünk úgy, bevonjuk a társakat. Legnagyobb meglepetésünkre, azonnal igent mondtak. Körülbelül tíz úszóval számoltunk, ehhez képest huszonhárman lettünk – mondta a Borsnak Bernek. Hozzátette: mindennap két úszó relik­viájára lehet majd licitálni. Az induló ár 10 ezer forint lesz, és ezresével emelkedik majd az összeg. A sportolók a dedikált pólóikat, sapkáikat, melegítőiket árverezik el. Az egyik legértékesebb darab a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps által aláírt felső, amelyet Sztankovics Dóri ajánlott fel. Bernek szerint a Hosszú Katinka–Rasovszky Kristóf páros ereklyéire is sokan licitálhatnak.

– De ez nem egy verseny! A legfontosabb, hogy minél nagyobb összeget juttassunk el a kórháznak, amely maszkokat és különböző orvosi felszereléseket vásárolhat majd a pénzből – tette hozzá a rövidpályás világ- és Európa-bajnok úszó. Az árverés a legnagyobb aukciós oldalon tegnap, két rutinos úszóval, Risztov Évával és Cseh Lászlóval indult. A licit lapzártánk után fejeződött be.

Ők segítenek

Kedd: Kapás Boglárka –Telegdy Ádám

Szerda: Sztankovics Anna – Sztankovics Dóri

Csütörtök: Verrasztó Evelyn – Verrasztó Dávid

Péntek: Jakabos Zsuzsanna – Kozma Dominik

Szombat: Hosszú Katinka – Rasovszky Kristóf

Vasárnap: Késely Ajna – Bohus Richárd

Hétfő: Szilágyi Liliána – Németh Nándor

Kedd: Burián Katalin – Kenderesi Tamás

Szerda: Mutina Ágnes – Bernek Péter

Az aukcióhoz csatlakozott még Balog Gábor, Takács Krisztián és Szabó Szebasztián is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.