Halmosi: Vetekszik az NB III-mal az itteni amatőr szint

Halmosi: Vetekszik az NB III-mal az itteni amatőr szint

Halmosi Péter
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 09. 13:00
Valódi vezére az osztrák negyedosztályú Markt Allhaunak a korábbi magyar válogatott focista, Halmosi Péter, akinek a debütálásán járt a Bors.
K. D.

Szombathelytől félórás autóútra, festői környezetben helyezkedik el az 1800 fős osztrák falu, Markt Allhau, ahová a korábbi válogatott focista, Halmosi Péter igazolt. Nagy napra készülődött a bennmaradásért harcoló, első tavaszi bajnokiját játszó negyedosztályú együttes, amely a téli szünetben a negyvenéves magyar klasszis mellett további három légióssal erősített.

A rajtot a rajongók is nagyon várták már, csordulásig telt a domboldal, a mintegy 300 fős szurkolótábor két órával a találkozó előtt már rántott húsos zsömlével és sörrel hangolódott a negyedik helyen álló Leithaprodersdorf elleni találkozóra. 

– Papíron erősebbek, de nem ez dönt. Odatesszük magunkat – mondta még a meccs előtt a Borsnak Halmosi, aki szinte az első labdaérintéséből gólpasszt adott, így egy perc után megszerezte a vezetést a Markt Allhau. A közönség üdvrivalgásban tört ki. Feltűnően más szintet képviselt csapattársaihoz képest a magyar középpályás, akitől nem pattant méterekre a labda, indításainak pedig szeme volt.

– Az egész negyedosztályban nincs korábbi válogatott labdarúgó, de szerintem a negyvenéves focisták sem tolonganak itt. Én viszont két-három évet még érzek magamban – fogalmazott Halmosi, miután 2-0-ra nyertek, és elmozdultak a kieső helyről. – Amikor megérkeztem, a társaim azzal viccelődtek, hogy ez a pálya vetekszik a Hull Cityével, ahol az angol élvonalban futballoztam. Tényleg nem rosszak a feltételek. A játék színvonala és a körülmények a magyar harmadosztálynak felelnek meg. A fizetések is jók, körülbelül annyit viszünk haza, mint a kisebb költségvetésű NB II-es csapatok játékosai.

A lefújás után a szurkolók a focistákkal közösen ünnepeltek a kocsmában. Rekeszszámra vitték a söröket az öltözőbe is, ahol örömtáncot jártak a játékosok. A buliból csak Halmosi ma­radt ki.

– A feleségem csajos estét tart a barátnőivel, sietek haza a gyerekeimhez. Különben sem szeretem a sört – árulta el a Haladás korábbi ikonja, aki azért is igazolt amatőr ligába, hogy minél többet lehessen a családjával.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.