Gyerekei születési évét viseli Isael

Gyerekei születési évét viseli Isael

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 11. 09:15
Két kisfia születési dátumát varratta magára a Fradi-focista Isael. A gót stílusú számokat három óra alatt Bálint Zoltán „Jeff” készítette, aki a csapat több játékosát is tetoválta már.
K. B.

Újabb tetoválás díszíti a Fradi brazil játékosának, Isaelnek a testét: karjai és felsőteste után ezúttal lábaira kerültek hatalmas számok. Jobb lábát a 2016-os, míg bal sípcsontját a 2011-es évszám díszíti.

– Gyermekei születési éveit, gót stílusú számokkal, árnyékolva varrtuk fel a két sípcsontjára. Az egész nagyjából két-három óra alatt elkészült – mesélte a Borsnak a focista tetoválója, Bálint Zoltán, művésznevén Jeff. A brazil focista először járt nála, azonban korábban már több Fradi-játékos is volt a vendége. – Legelőször Otigba Kenneth járt nálam, akivel jó barátság alakult ki köztünk. Az öltözőben látták a tetkóit, és annyira megtetszett a többieknek, hogy azóta Leandrónak, Heisternek, Blazicnak és Botkának is készítettem már tetkót, Somália pedig a jövő héten jön hozzám.

A tetoválóművész hozzátette, különleges érzés neki a zöld-fehérek focistáit varrni, mert gyermekkora óta Fradi-szurkoló.

– Már nagypapám is fradista volt, én pedig huszonöt éve szurkolok a csapatnak. Amikor időm engedi, kilátogatok a meccsekre is – mondta Jeff, aki 12 éve tetovál, nemcsak Budapesten, hanem Ausztráliában is. A focisták mellett pedig olyan magyar hírességekkel is dolgozott már, mint Majka vagy Aurelio. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.