Készült ugyan a májusi bakui Eb-re olimpiai bajnokunk, Berki Krisztián, de azt a koronavírus miatt kiiktatták a műsorból, ráadásul öt jelentős vállműtétje miatt kérdéses a folytatás is. A magyar azonban afféle „lólengő nemzet”, így aggodalomra semmi ok.
Guczoghy György, háromszoros Eb-arany- és vb-ezüstérmesünk szerint Berki után is van, aki kiemelkedőt tud nyújtani ebben a sportágban.
A Berkiig terjedő sikersztori a 70-es évekkel kezdődött, amikor Magyar Zoltán Vígh László irányításával e szer mozgásanyagát forradalmasította
– magyarázza.
– Rájöttek, számtalan technikai újítást fundálhatnak ki, majd a két lókápa közé történt bemerészkedésük új távlatokat nyitott. Számtalan segédeszközt hoztak létre, amitől elképedt a tornászvilág. Bebizonyították, hogy kétszeresére növelhető a lólengés edzésideje, ezért nemcsak délelőtt, hanem délután is tréningeztek.
Magyar két olimpiai aranyérme jelezte, érdemes e szerrel kiemelten foglalkozni, és maga Guczoghy is erre összpontosított. Edzőjével, Kisteleki Antallal jelentős teret adott a lólengésnek. Neki elég volt másfél év a „vándor” elsajátítására, de egy mai fiatal tornász már két hónap alatt sikerrel jár.
Amúgy Magyar diadalsorozata felkeltette a Szovjetunió tornászainak figyelmét is.
Ezért aztán, ha náluk edzőtáboroztunk, egyszerűen az orrunkra zárták a tornaterem ajtaját, ugyanakkor trénereik hozzánk utaztak „továbbképzésre” azért, hogy titokban videóra vegyék Zoli mozgásanyagát.
Gyuri hozzáteszi: ha annak idején történetesen ő dolgozik Víghgel, nem biztos, hogy lett volna valami a vándorból, ennek ugyanis előfeltétele mester és tanítványa tökéletes egymásra találása.
– Annak idején Berkit „hatszeresnek” ismertük. A nyújtón volt kiemelkedő, de egy lábsérülése miatt kénytelen volt a lólengésre váltani – soha rosszabbkor nem jött az a balesete.
Hadd legyek optimista, ugyanis a győriek tornásza, Mészáros Krisztofer módfelett ügyes ezen a szeren, személyében készülődik az új Berki! – mondja Guczoghy, aki szerint akkor is, ha Berki nem tud majd versenyezni, olimpiai bajnoki címe mellett hét Eb-n és négy világbajnokságon aranyérmes újpesti tornász vastagon beírta nevét sportágunk dicsőségkönyvébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.