Kapás négy hetet töltött Thaiföldön, ahol rendben ment a munka: – Tökéletes körülmények között edzhettünk, így Bogi állóképességi és a gyorsasági állóképességi tesztjei egyaránt jobbak, mint egy évvel ezelőtt hasonló időszakban – mondta Virth Balázs. Kikerülhetetlen a kérdés: nem féltek Ázsiában a tomboló koronavírustól?
– Inkább az itthoni influenzától tartottunk – válaszolta a tréner –, mert a meleg éghajlatról hazatérve már tapasztaltuk korábban is, könnyebben betegedhet meg az ember, ha nem figyel oda. Ezért is kértem Bogit, ne menjen például moziba, és kerülje a tömeget, mert egy esetleges betegség romba döntheti az eddig elvégzett munkát.
Kapás elmondta, hogy Thaiföldön igazából nem volt mitől tartania, hiszen a külvilágtól teljesen elzárt edzőtáborban tréningezhetett, ahol ausztrálok, oroszok is tették a dolgukat.
– A hazafelé vezető úton azért mi is felvettük a szájmaszkot. Állandóan kezet mostunk, és elhasználtunk több flakon kézfertőtlenítőt – magyarázta.
Hazatérés után éppen csak kipakolnak a bőröndökből, és utaznak is vissza az Óperenciás tengeren túlra:
– Minden utazás és hazatérés új ingereket ad – magyarázta megint Virth. – Ingerekre pedig nagy szükség van, ugyanis Boginak is az egyik legveszélyesebb „ellenfele” a monotonitás. Most ismét elutazunk, kemény edzések várnak rá, hiszen márciusban a magyar bajnokságon kell bebiztosítania 200 pillangón az olimpiai indulását. Ehhez a két utazónak minimum 2:07 percen belül kell teljesítenie. Bogi képes ilyen időt úszni, de biztosan nagy küzdelemre számíthatunk. Ám hogy az ellenfelek mire lesznek képesek, majd eldől a medencében.
És hogy Tokióban milyen eredmény kell a dobogóhoz?
– A döntőben 2:06 percen belüli időt kell majd elérni! – vágta rá Virth. Arra a kérdésre pedig, mi lesz az olimpia után, a világbajnok így felelt: – Egy évig az úszás még mindent visz, és persze az egyetemet sem szeretném elhanyagolni, mert pszichológusnak készülök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.