Idegenektől elzárva készül Milák Kristóf Thaiföldön

Idegenektől elzárva készül Milák Kristóf Thaiföldön

Milák Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 03. 08:15
Kína után Thaiföldön jegyzik a legtöbb koronavírussal megfertőzött beteget, márpedig a világbajnok úszó, Milák Kristóf épp ott edzőtáborozik. Ám edzője szerint nem kell értük aggódni.
(s)

Az Év sportolójának választott tokiói olimpiai favorit Thanyapurán tréningezik edzőjével, Selmeczi Attilával, aki azt üzente a Borson keresztül a sportág rajongóinak, hogy olyan sportkomplexumban készülnek, ahová kívülről érkező turisták nem tehetik be a lábukat, így nincs fertőzésveszély sem.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke jól ismeri a phuketi nemzetközi repülőtértől 20 percnyire lévő edzőtábort, így ő is megerősítette, teljes biztonságban vannak Milákék. – Illetéktelenek oda egyszerűen nem juthatnak be – mondta lapunknak az 1980-as moszkvai olimpia hátúszó-bajnoka. – Amúgy is: a nagy számok törvénye alapján miért éppen a Honvéd-úszó kerülne veszélybe? Ne fessük hát az ördögöt a falra!

Majd azt is elárulta, hogy szerinte kitől kell majd leginkább tartania Tokióban Mi­láknak. A japán Szeto Daija lehet a legfőbb kihívója, a 25 éves japán a vegyes úszó számok mellett 200 pillangón is éremesélyes.

– A japán úszó a hazai publikum előtt átütő sikerre képes – mesélte Wladár. – Többször láttam őt élőben és videón is, pillangóúszó technikája szemet gyönyörködtető. Nem tévedek nagyot, ha a várható Milák–Szeto párviadalt egy izgalmas Barcelona–Real Madrid futballmeccshez hasonlítom.

A japán klasszis eddig négy vb-aranyat szerzett 200 és 400 méter vegyesen, 200 pillangón viszont kikapott Miláktól a kvangdzsui vb-n.

Sorra törlik a sporteseményeket

A Kínai Labdarúgó Szövetség minden hazai rendezésű válogatott mérkőzést elhalasztott idén a gyorsan terjedô vírus miatt. Akárcsak a női labdarúgásban, kosárlabdában, valamint férfi és női ökölvívásban esedékes kvótaszerző viadalokat. Az ázsiai női gyeplabdacsapat Belgium elleni mérkőzése is kérdéses. Törölték a február közepére kiírt kínai futamokat az alpesisí Világkupában Jencsengben, és szintén bajban van a március 13. és 15. között esedékes fedett pályás atlétikai világbajnokság Nankingban. Elmarad a China Open sznúkerverseny is. Szintén törölték a februári kínai raliversenyt, sőt, az április 19-i Forma–1-es sanghaji Kínai Nagydíj rendezése sem biztos már.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.