A kiebrudalás okáról Lőrinczi György vezetőedző számolt be a Borsnak. A 33 éves szakember elmondta, korábban megtudta, a velük afféle „ikerklubként” együtt dolgozó Kiskunfélegyházi VSE-nél is bajok történtek, a vidéki létesítmény a bérleti összegét a DMTK– KVSE klubvezetése nem egyenlítette ki.
És az edzők sem kaptak fizetést. Miként öt hónapja jómagam és Bencze Brenda edzőkollégám sem
– kezdi Lőrinczi. – Január elején jött az újabb csapás: közölte velünk a Nemzeti Sportközpontok (NSK) illetékese, hogy a DMTK–KVSE klubvezetése 16,8 millió forinttal adós. Ezért megtagadták tőlünk a tréningezés lehetőségét. Be sem léphetünk az uszodába.
Abba beleegyezett az NSK, folytatja a tréner, hogy részletekben törlesszen a klub, ezért Lőrinczi saját zsebből egymilliót az asztalra tett.
Bár megeshet, hogy ezt az összeget sosem látom viszont, de sokkal inkább a tanítványaimat sajnálom. Sokan vidékről költöztek fel, a gyerekek szülei albérletet, lakást vásároltak a fővárosban, csemetéjüket sportiskolába íratták be. Még Bulgáriából is érkezett egy fiú
– magyarázza.
Megoldás egyelőre nem mutatkozik, mert a DMTK–KVSE szakosztályvezetése a többszöri kapcsolatfelvétel ellenére semmivel sem kecsegtet.
– Pedig négy versenyzőm is a tokiói olimpiára készülő válogatott keret tagja. Négyen a Héraklész Programban érdekeltek, míg számos fiatal a Jövő Bajnokai Program tehetsége. Mit mondjak nekik? Ilyen világban élünk, ahol egy pillanat alatt minden összeomolhat?
Lőrincziék gondjairól értesülve az egyik klub a Dunaharaszti nyolc legjobb úszójának időlegesen edzéslehetőséget biztosítana.
Ezt köszönjük szépen, de kérdem én: a további negyvenöt utcára került fiatalommal és a szüleikkel mi lesz?!
A váratlanul edzéslehetőség nélkül maradtak között szerepel az ötszörös olimpiai bajnoknő, Egerszegi Krisztina fia, Vigassy Bálint, továbbá az a Bujdosó Zsombor, aki az amerikai Shane Tusupnak fordított hátat éppen Lőrinczi miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.