Olimpiát érne Varga első Eb-aranya

Olimpiát érne Varga első Eb-aranya

Európa-bajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 11. 11:15
Olimpiai kvótáért csobban medencébe a vasárnap rajtoló hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar női és férfi vízilabda- válogatottunk. Mindkét nemnél csak egy részvételi jogot osztanak ki.
Bors

Szinte mindent elért már sportágában a magyar férfi válogatott csapatkapitánya, Varga Dénes, aki 21 évesen olimpiai bajnok volt (2008), öt évvel később pedig vb-címet is nyert, míg klubszinten elhódította a Bajnokok Ligája serlegét. Csupán egyetlen medál hiányzik az éremkollekciójából: az Eb-arany.

– Nem ez a legfőbb motivációm, hanem hogy hazai közönség előtt szerezzünk magunknak és a szurkolóknak is maradandó élményt – mondta a Borsnak Varga – Nem szabad elfelejtenünk, hogy még nem vagyunk kint az olimpián. Azzal a szándékkal vezetem a csapatot, hogy megnyerjük a tornát.

A 32 éves átlövő kétszer is közel járt hozzá, hogy diadalmaskodjon, de 2006-ban és 2014-ben is elbukta a magyar csapat a szerbek elleni döntőt. Utóbbi még fájóbb lehetett, hiszen akkor Budapesten vesztettünk, ahogy 2017-ben a horvátok elleni vb-döntőt is itthon buktuk el.

Arénába jön a Carpathian

Magyarország – Horvátország

2010. január 12, 19:00

Tv: M4 Spor

– Ha eljutunk a fináléig, akkor más mentális állapotban kell játszanunk. Az első két alkalommal sajnos túlságosan görcsösek voltunk – figyelmeztetett Varga.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.