Sannino az NB I rosszfiúja

Sannino az NB I rosszfiúja

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 30. 11:15
Az idényben már a második eltiltását töltötte le a Honvéd focicsapatának edzője, Giuseppe Sannino, akinél több lapot még egyetlen játékos sem kapott az NB I elmúlt 13 fordulójában.
Bors

Zsinórban hatodik győzelmére készül a Honvéd, amelyet Kisvárdán ismét az eltiltásból visszatérő olasz trénere irányít majd. Sannino november elején, a Diósgyőr ellen szenvedte el edzői pályafutása első kiállítását, ugyanis a szabályt, hogy a játékvezető már a kispadon helyet foglaló stábtagoknak is felmutathat sárga és piros lapot, idén nyáron vezették be.

A olaszos temperamentum már a második fordulóban megmutatkozott, Sannino a Paks ellen sárgult be először reklamálásért. Bár a kispestiek trénere ezután négy fordulón keresztül példamutatóan viselkedett, a 7. fordulótól zsinórban négy meccsen kapott újabb sárgákat a technikai zóna folyamatos elhagyásáért, illetve a játékvezetővel való perlekedésért, ami szintén eltiltást vont maga után.

Lapkirályok

6 laposak:

Giuseppe Sannino (1 piros/5 sárga)

Devecseri Szilárd (2/4)

Szolnoki Roland (0/6)

Garba Haruna (0/6)

5 laposak:

Papp Kristóf (1/4)

Stavros Tsoukalas (1/4)

Botka Endre (0/5)

Fodor Marcell (0/5)

Dejan Karan (0/5)

Kinyik Ákos (0/5)

Könyves Norbert (0/5)

Szakály Attila (0/5)

– Én egy vulkanikus alkat vagyok, szenvedélyesen viselkedem a kispad előtt, de sohasem a játékvezetők ellen érvelek. Edzőként mindent bele kell adnom, hogy segítsem a játékosaim. Sajnos itt a szabályokat rigorózus módon követik – panaszkodott az edző a DVTK elleni kiállítása után.

Hatnál több lapot egyébként senki, még játékos sem kapott az egész magyar élvonalban ebben a szezonban. Sőt Sanninón kívül két eltiltása is csupán a zalaegerszegi védőnek, Devecseri Szilárdnak van egy-egy piros lap miatt.

Az olasz heves vérmérséklete egyébként honfitársát, elődjét, a Honvéddal 2017-ben bajnokságot nyert Marco Rossit idézi, akit kispesti trénerként és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is többször eltiltottak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.