Majkáék nyolcéves focistája kapta meg Szalai cipőjét

Majkáék nyolcéves focistája kapta meg Szalai cipőjét

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 16. 09:15
Vitrinben őrzi majd a válogatott csatár, Szalai Ádám azeriek ellen viselt focicipőjét Grégász Leonidasz, az Ózdi Hétvölgy Focisuli – amelynek Majka az alelnöke – nyolc­éves tehetsége.
Bors

Életre szóló élményben volt része annak az ötven fiatal ózdi focistának, akik több mint tízezer gyerektársukkal együtt élőben szurkolták ki a győzelmet a magyar fociválogatott Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőjén. Az egyik legmaradandóbb emléket közülük is Leonidasz szerezte, akit Szalai saját cipőjével ajándékozott meg.

– Az alsó sorban ültünk, amikor Szalai rám mutatott, és kidobta a cipőjét. A felettem ülők kapták el, de Ádám mutatta, nekem szánta, úgyhogy megkaptam. Na­gyon örültem neki, a suliban már mondták az osztálytársaim, hogy vigyem be megmutatni, és edzésre is el fogom vinni – büszkélkedett a Borsnak a nyolcéves fiú.

A 44,5 méretű, ballábas csuka egyelőre Leonidasz szobájának polcán díszeleg, de édesanyja elmondta: fia különleges ajándéka hamarosan vitrinbe kerül. A srác egyébként az egyik legtehetségesebb focistája annak az Ózdi Hétvölgy Focisulinak, amelynek a helyi születésű rapper-műsorvezető, Majoros Péter azaz Majka az alelnöke.

– Sokáig úgy volt, ő is jön velünk a meccsre, de egy televíziós forgatás miatt végül nem tudott, amit ő maga is nagyon sajnált – mondta lapunknak a klub másik alelnöke, Farkas Zsolt – A meccsre elsők közt regisztráltuk azt a 8 és 14 év kö­zötti ötven helyi gyereket, akik számára hatalmas élmény volt élőben szurkolni a válogatottnak. Többen közülük először jártak a Groupama Arénában – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.