Eltört a három sportágban gólkirály lába

Eltört a három sportágban gólkirály lába

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 31. 09:15
Újabb gólt és gólpasszt jegyzett az ausztrálok elleni 2-2-es csoportmeccsen Zuigéber Ákos, majd eltört az a lába, amivel pályafutása során három sportágban szerzett gólkirályi címet.
K. B.

Ipari mennyiségben termeli a gólokat az U17-es válogatott csatára, aki Ausztrália ellen (a magyarok megint a hajrában adták le az előnyüket), pályafutása során 268. alkalommal ta­lált a kapuba. Legyen az bármekkora, hi­szen futsalban és strandfociban is volt gólkirály.

– Fantasztikus bal lába van, gyors, dinamikus, és jól ismeri fel a helyzeteket, ennek köszönhető a gólerőssége. Technikája pedig éppen a kispályás foci miatt kiváló – mondta korábbi edzője, az MTK U19-et irányító Pölöskei Gábor. Ákos az elmúlt két szezonban is csak egy-egy góllal maradt le a gólkirályi címről. Arról, a nemzeti csapat vajon miért nem tudta újra megtartani a többek között Zuigéber gólpasszával és góljával kiharcolt előnyt az ausztrálok ellen, a szakember azt mondta: talán a sors most valamit visszaad a korábbiakból, hiszen eddig pont a mi fiataljainkra  volt jellemző, hogy az utolsó percekben lőttek gólokat.

Zuigéber – akinek lábközépcsonttörés miatt véget ért a torna – az idén már az MTK NB II-es felnőttcsapatában is bemutatkozott: 16 évesen hat meccsen három gólt lőtt. A strandfocit – amiben három éve volt gólkirály – 2017-ben hagyta abba a gyöngyösi klubjától való távolság miatt. Míg a futsallal – amiben két éve volt gólkirály – ebben az évben hagyott fel, pedig már ott is a felnőttek között játszott Érden.

– Ákos kivételes tehetség, tiszteletben tartjuk a nagypályás érdekeit, azonban szívesen várjuk vissza – mondta az Érd edzője, Varga László. – Bátor, vállalkozó kedvű játékos, akinek jó a rúgótechnikája. Futsalban is sokra vihetné – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.