Munka helyett meccsre mentek az iváncsaiak

Munka helyett meccsre mentek az iváncsaiak

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 26. 11:45
A jó hangulat garantált volt.
Bors

A háromezer lelket számláló Fejér megyei községben, Iváncsán biciklik tucatjai támasztották tegnap délután a futballpálya melletti klubház falát. Csoda, hogy még áll az épület. Kuparangadót rendeztek ugyanis a község NB III-as csapatának pályáján, és az Európa Liga-főtáblás, magyar bajnok Fradi vendégjátékára az is kizarándokolt, aki talán még soha életében nem járt focimeccsen. 

Az egyik rendező lapunk új­ságírójának ekképpen érzékeltette, micsoda felhajtás övezi a fővárosi zöld-fehérek fellépését: 

– Uram, a Fradi-meccs ünnep a községben, többen szabadságot vettek ki, csak azért, hogy itt lehessenek.
Szerhij Rebrov együttesét a fővárosból és a környékről érkezett 80-100 főből álló „kemény mag” biztatta, közben ezt a dalt énekelték: „Máma a Fradi négyet fog rúgni, lássátok, lássátok.”

Amikor a játékvezető a sípjába fújt, egy gombostűt nem lehetett leejteni a nézőtéren, az engedélyezett 800 főnél biztosan többen látogattak ki a helyszínre.

A meccs szépen lassan csordogált, amit egyszer csak egy öblös hang tört meg, a hazai csapatnak címezve: „Lapos csavart labda kell. Azzal meglephetjük őket”.

Nem sokkal később a Fradi megszerezte a vezetést, és a szünetben a büfés dörzsölhette a tenyerét, hiszen nagymértékben fogyott a műanyagba pohárba mért folyékony kenyér, amit 350 forintért mértek. A jó hangulat így a második félidőben is garantált volt a 3-0-s Fradi-sikertôl függet­lenül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.