Óriási várakozás előzte meg a Ferencváros focicsapatának első Európa Liga csoportmeccsét. Ez nem is csoda, hiszen a magyar együttes legutóbb 15 éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban. Az Espanyol elleni összecsapásra éppen ezért 700 fradista kísérte el az együttest Barcelonába. A hazaiak sem minden évben jutnak ilyen messzire, a spanyol drukkerek 12 évet vártak erre a pillanatra. Igaz, az UEFA Kupa 2006-07-es kiírásában meg sem álltak a döntőig, ahol a Sevillától büntetőkkel kaptak ki a fináléban.
Az összecsapást a Fradi kezdte jobban, az első helyzet is Zubkov előtt adódott, de a BL-győztes Diego López hárítani tudta lövését. A tempóból azonban nem vettek vissza a zöld-fehérek, és a 10. percben Javi López öngóljával megszerezték a vezetést. Próbált nagyobb fokozatra kapcsolni az Espanyol, de veszélyesebben játszott a Ferencváros. Hangos füttyszóval jelezték a hazai drukkerek, többet várnak a csapattól. Mi azonban nem bántuk, hogy nem csúcsformában futballoztak. Az első félidő nem is alakulhatott volna tökéletesebben számunkra, hiszen 1-0-s magyar vezetéssel vonulhattak a szünetre a csapatok.
A folytatás is Fradi-helyzetekkel kezdődött, előbb Dvali fejesét hárította López, majd pedig Isael 33 méteres szabadrúgása csattant a kapufán. A két nagy magyar lehetőség felpaprikázta az Espanyolt, amely hatalmas rohamokba kezdett. A nyomást nem sokáig bírták Dibuszék, és Vargas góljával egalizáltak a spanyolok. Az egyenlítéstől sajnos vérszemet kaptak, és kis túlzással szinte egykapuztak az utolsó fél órában, de állta a rohamokat a Fradi. Hősies küzdelemmel, bátor játékkal, így sikerült egy pontot elvinnie Barcelonából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.