Vidámparkba megy szerelmével Bogi

Kapás Boglárka
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 01. 10:00
K. D.

 Londonba viszi vidámparkozni a világbajnok Kapás Boglárkát szerelme, a szintén úszó Telegdy Ádám, aki születésnapi ajándékként lepte meg párját az úttal. A csinos sportoló még áprilisban töltötte be a 26. életévét, ám a vb-felkészülés miatt későbbre halasztották a programot.

– Imádom a vidámparkokat, de már ezer éve nem voltam egyben sem. Nagyon sokszor említettem Ádámnak, hogy csináljunk közös programot, ezért is lepett meg ezzel a csodálatos úttal – mondta a Borsnak Bogi, aki egy hónapos pihenőjét mozgalmasan tölti majd. – Itthon lazítok egy picit, utána meglátogatom édesapámat Erdélyben és a Balatonhoz is leruccanok. De a szabadságom alatt sem fordítok hátat az úszásnak, a Balcsiban tuti, hogy fürdök, és egyszer-kétszer a medencébe is belecsobbanok. Néhány nap után hiányozni szokott a víz, ráadásul nem szeretek a pihenőidőm alatt sem teljesen leállni, szükségem van a mozgásra.

Kapás több mint egy éve tért vissza a pillangóhoz, amelyben ifistaként sikert sikerre halmozott. Azért döntött a váltás mellett, mert a gyorsszámokban úgy érezte, sosem tudna világbajnoki címet szerezni.

– Azt gondoltam, nem lehet legyőzni az ötszörös olimpiai bajnok Katie Ledeckyt, erre persze, hogy az idei vb-n verik meg, amikor már nem versenyzek ellene. De az aranyérmem kárpótol mindenért, úgy vagyok vele, ha az olimpián nem is állhatok a dobogóra, akkor sem leszek csalódott – fogalmazott az olimpiai bronz­érmes, aki hatalmas erőt merített Milák Kristóf világcsúcsából. – A középdöntős futamom előtt úszta azt a szenzációs időt, mondanom sem kell, a last call roomban (ahol várakoznak a bevonulásra az úszók) mindenkinek leesett az álla. Abban a pillanatban nagyon jó érzés volt magyarnak lenni. Kristóf teljesítménye olyan erőket szabadított fel bennem is, hogy sokkal könnyebben ment az úszás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.