Ismét gólgyártásba kezdett a 11-szer újraélesztett Ádám

Ismét gólgyártásba kezdett a 11-szer újraélesztett Ádám

újraélesztés
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 23. 12:15
Másfél évvel azután, hogy tizenegyszer élesztették újra a pályán összesett dabasi focistát, Duhaj Ádámot, újra gólgyártásba kezdett.
K. B.

Legutóbb azon a 2018. januári felkészülési meccsen lőtt gólt a 17 éves Ádám, amelyen néhány perccel később eszméletlenül esett a gyepre. A kakucsi focipályán hétszer élesztettek újra, majd a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán még négyszer. Ezután műszívre kötve tartották életben, majd miután kiderült, egy vele született koszorúér rendellenesség okozta a bajt, megműtötték. Egy éve kapta meg az engedélyt az edzések megkezdésére Merkely Béla professzortól, aki később a sportrovosi engedélyt is kiadta neki. Májusban már két utánpótáls meccsen pályára lépett egy-egy félidőt, de most a felnőttek között – pályafutása során először – lépett pályára a megyei másodosztályú Dabas II csapatában a Péteri ellen 5-2-re megnyert bajnoki 88. percében. És a szívproblémák előtt három szezon alatt 85 találatot szerzett Ádám 2 perc múlva újrakezdte azt, amihez Isten adta tehetsége van: a gólgyártást.

– Ádám a felkészülés alapján rászolgált arra, hogy megkapja a lehetőséget. És ha csak a meccs hajrájában is állt be, meghálálta a bizalmat, és egy átlövésből sikerült gólt szereznie – mesélte a Borsnak Riesz Péter vezetőedző. Érdekesség, hogy a 17 éves focista azt a Farkas Krisztián váltotta csereként, aki az U19-es csapatnál az edzője, és ott volt azon a tavaly januári meccsen is.

– Nagyon örült az egész csapat, hogy Ádám újra gólt lőtt, ami korábban is nagyon ment neki. A jövőhéten indul az U19-es bajnokság, alapvetően ott fog játszani, de ha nem ütköznek a meccsidőpontok, akkor én is számítunk majd rá – tette hozzá a szakember. 

Kapcsolódó jeggyzetünket itt olvashatják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.