Megvenné riválisa bevonulózenéjét a dartsvilágbajnok

Megvenné riválisa bevonulózenéjét a dartsvilágbajnok

darts
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 18. 14:30
K. D.

Furcsa kéréssel fordul a BDO dartsszervezettől a PDC-hez szerződő Glen Durrant a kétszeres világbajnok Adrian Lewishoz. A 48 éves brit játékos azt szeretné, ha honfitársa lemondana bevonulózenéjéről, Perfecto Allstarz szerzeményéről, a Reach Upról, ugyanis a BDO szervezetnél ő ugyanerre a számra lépett színpadra. Bár Durrant az év elején számot váltott, elmon­dása szerint az Oasis-dal nem az igazi, ezért ötezer fon­tot (1,8 millió Ft) aján­lott fel Lewisnek, ha lemond a nótáról.

– Beszéltem már Adie-vel, ennyi pénzt bőven megér nekem. Furán nézett rám, azt hitte, viccelek, pedig nagyon is komolyan gondolom, nem találok megfelelő bevonulózenét. A mostani Oasis-számot nem is szeretem – mondta Durrant.

Vereczkey Lajos, a Magyar Darts Szövetség főtitkára szerint kevés rá az esély, hogy Lewis lemond a daláról.
– Várható volt, hogy megpróbálja „megszerezni” a dalt Durrant, hiszen a BDO-nál három vb-címet szerzett erre a számra bevonulva. A profi játékosoknak vannak rigolyái, Michael Smith például ugyanazzal a három dobással fejezi be a bemelegítését. Hasonló funkciót lát el egy-egy zeneszám is, elősegíti, hogy felpörögjön a dartsos a meccsre – mondta a Borsnak Vereczkey. – Azt könnyebben el tudom képzelni, hogy Lewis vesz Durrantnak egy zenelejátszót, hogy azon hallgassa ezt a számot, minthogy lemondjon a dalról.

A sors fintora, hogy a két játékos vasárnap egymás ellen meccsel a World Matchplay tornáján, vagyis a 48 éves játékos élesben szembesülhet vele, ahogy ellenfele az „ő zenéjére” érkezik meg. A viadalt a Sport TV élőben közvetíti. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.