Esterházy: Ki kell ütni a máltaiakat!

Esterházy: Ki kell ütni a máltaiakat!

Fradi
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 24. 14:00
Második magyar csapatként játszik a Fradi a BEK/BL-ben a Vallettával: 1980-ban a Honvéd 11-0-s összesítéssel lépett túl a máltaiakon, a Fradi most kisebb különbségű sikerrel is megelégedne.
Burkovits Ferenc

Úgy emlékszem arra a két találkozóra, mintha nem is 39 éve, hanem tegnap lett volna – kezdte mesélni Esterházy Márton, aki mindkét partin betalált. – Nemcsak az odavágó 8-0-s eredménye miatt él élénken bennem az a párharc, és még csak azért sem, mert itthon egyszer, kint kétszer voltam eredményes, hanem mert Máltán kaviccsal kevert, földes pályán futballoztunk.

Mára már sokat változott a helyzet Máltán is. Edzőközpontok, minden igényt kielégítő stadionok épültek, és a csapataikat sem lehet nyolc góllal hazaküldeni, kézlegyintéssel elintézni.

– Nem egy könnyű kis játszadozás lesz ez a Fradinak, az biztos – magyarázta az esélyeket Esterházy. – Habár az is igaz, a Valletta ma sem egy Real Madrid vagy Liverpool. De meg kell majd küzdeni ellene. Ugyanakkor, ha a Fradi hozza a Ludogorec elleni formáját, akkor nem lesz baj. És ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: kötelező a továbbjutás! Ha sikeres akar lenni a csapat a nemzetközi kupában, akkor az ilyen ellenfeleket le kell nyelni. Mert, ha a Valletta megakad a torkán, akkor nincs mit keresnie a nívós mezőnyben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.