Sport

Erőss beszélte le a visszavonulásról Fucsovics Marcit

szs

Létrehozva: 2019.06.23.

Ha Erőss Béla hét éve nem beszéli le Fucsovics Mártont a visszavonulásról, az MTK kiválósága ma aligha lenne a magyar teniszsport éljátékosa.

– Miután Marcinak húszévesen becsúszott egy-két fájó veresége, elkedvetlenedett, de szerencsére hallgatott rám, és folytatta  a teniszezést – mesélte a 60 éves Erőss, aki Nyíregyházán Gyuricsku Enikő nevelőedzőtől vette át Fucsovics szakmai munkájának irányítását.

– Egy balatonboglári versenyen láttam először ütővel a kezében. A szöszi fiúcska mozgása tetszett meg, vétek lett volna nem foglalkozni vele. Erőss hét évig edzette Fucsovicsot, aki tizenegy esztendősen megnyerte a 12 évesek országos bajnokságát. Aztán eljött az idő, amikor minden tréner felteszi a kérdést önmagának: valójában kire van szüksége a tanítványának? Ekkor eldöntötték, folytassa máshol.

– Mivel a fővárosban nem találtunk a továbbfejlődésére alkalmas klubot, 2007-től a stuttgarti te­niszakadémiára került, nemrég viszont igazán megnyugtató egyesületre talált az MTK-ban – tette hozzá Erőss. Mindezt azonban megelőzte egy krízis-időszak, amikor Fucsovics szakított magyar trénerével, Sávolt Attilával.

– Nem a pénz állt a dolgok hátterében – árulta el Erőss. – Sá­volt egykor versenyzőként rengeteget utazott, nem beszélve a Marcival együtt töltött időszakáról, ebből lett elege, ezért békességben váltak el az útjaik. Megértem, mert Nyíregyházán, ahol élek, tíz tréner közül kilenc elvált, mivel a házastársaik nem fogadták el az állandó távollétet. Úgy véli, a honi éljátékos a régi-új mesterrel, a francia Olivier Taumával hamarosan a világ húsz legjobbja közé kerül.

– Nemrég azt tanácsoltam neki, rendezze a viszonyát a teniszszövetséggel, az ő dolga kizárólag az eredményes teniszezés – teszi hozzá.          

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el