A Bild értesülése szerint a 43 éves szakember a favorit, hogy elfoglalja a szezon végén távozó magyar tréner helyét. Michael Preetz menedzser ugyanis túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.
Covic jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik helyen áll a negyedik vonalban. Mellette szól, hogy Preetz a Kickernek így nyilatkozott:
"Meg akarjuk őrizni az egyesületünk értékeit és továbbra is nagyban az utánpótlásra építeni. Ez követelmény lesz az új edzővel szemben."
Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.