Valtteri Bottas az idén megtáltosodott - Képtelen hibázni a Mercedes-istálló

Valtteri Bottas az idén megtáltosodott - Képtelen hibázni a Mercedes-istálló

Mercedes
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 29. 09:15
Az F1-ben idén a helyzet változatlan: eddig mind a négy futamban kibérelte az első két helyet magának a Mercedes. Valtteri Bottas másodszor nyert 2019-ben, és visszavette a pontversenyben a vezetést Lewis Hamiltontól.
or

Az M4 Sport tudomása szerint Bercsényi Balázs hajnalig dolgozott Hamiltonon Bakiban. A Pécsen született, húszévesen külföldre távozott magyar tetoválóművész az Azeri GP-n az időmérő előtt hajnali háromig „varrta” a brit pilóta jobb kézfejét.

Az új mű is segíthette a britet a második hely megszerzésében, és persze abban, hogy csapata, a Mercedes az eddigi négy viadalon kibérelte az első két helyet. A győzelem ezúttal a pole pozícióból induló Bottasé lett, aki a rajt után és az utolsó körökben is nagy küzdelemben tartotta maga mögött Hamiltont. A finn pár napja hangsúlyozta, remek formáját feleségének, a korábban három olimpián – 2008, 2012, 2016 – úszóként részt vett Emilia Pikkarainennek (is) köszönheti. 

Az azeri látványosságot a mo­nacói Charles Leclerc okozta, aki a 8. helyről startolva fél­távnál vezetett. Pechére a két Da­ni, az orosz Danyiil Kvjaet, illetve az ausztrál Daniel Ricciardo egy éles saroknál kibogozhatatlanul egymásba akaszkodott. A Mercedes-duó így fel tudott nyomulni Leclerc mögé, majd meg is előzte őt, végül pedig az ötödik lett. A harmadik helyre a másik ferraris, Sebastian Vettel jött be, akitől Bottas retteg.

– Igen, Vettel a Mercedes-álmok megkeserítője, igaz, egyelőre mögöttünk van – magyarázta a futamgyőztes, aki tavaly nyerésre állt Ba­kiban, de a ver­senyaszfalton lévő törmelék miatt kapott gumidefektje megakadályozta a sikerben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.