Bár velük is repülnek az évek, őszül a hajuk, az egykori futballsztárokra mégis serényen buknak a gusztusos csajok. Hja, öreg focista nem vén focista, azaz mindannyian szívesen turbékolnak náluk fiatalabb pipikkel. Feltérképeztük a brit futballvilág egykori nagyságainak nőismerőseit.
Az 57 esztendős walesi Ian Rush, a Liverpool egykori gólvágója 2013-ban szedte fel Carol Anthonyt (35), majd a feleségeként mutatta be a haverjainak az egykor Havana néven fellépő ír énekesnőt, noha csak idén februárban jegyezte el.
A dánok és a Manchester United BL-győztes kapuvédője, Peter Schmeichel (55) ma is megleli a helyzet kulcsát: a St. Tropez-i tengerparton lefotózták, amint modellként és színésznőként dolgozó honfitársnője, Laura von Lindholm lábai között taperolt. Hátulról… Hat év együttélés után februárban a Maldív-szigeteken eljegyezte a nála kilenc évvel fiatalabb hölgyet.
A máig a francia nők szex-szimbólumának számító David Ginolát (52) sem zavarta a közte és modell felesége, Maeva Denat közötti 23 esztendő korkülönbség. A mostanság a TalkSport házigazdájaként dolgozó egykori Tottenham-csatárnak tavaly kislánya született. Ginola amúgy 2016. májusában jótékony célú focimeccsen infarktust kapott, és hatórás bypassműtéttel hozták vissza az életbe.
A másik francia, Thierry Henry (41) a nyolc évvel fiatalabb bosnyák modell Andrea Rajacicben lelte meg élete nagy szerelmét.
– Spanyolországban futottunk össze, ott a nővéremet látogattam meg – így Andrea, aki 2012-ben a Tristan nevű fiúcskával ajándékozta meg az Arsenal volt focistáját.
A korábbi angol válogatott kapus, David Seaman (55) válása után profi korcsolyázót – Frankie Poultney (46) – hozott a házába. A 2008-as Dancing On Ice tévéshow élő adásában, a jégen zúgtak egymásba, míg a másik szigetországi kapuvédő, a három vb-döntőben szerepelt, üzleti tanácsadóként ténykedő Peter Shilton (69) 21 évvel fiatalabb neje, Stephanie Hayward egykor dzsesszénekesnőként dolgozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.