Hosszú Katinkával ünnepelték az úszást

Hosszú Katinkával ünnepelték az úszást

úszó
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 09. 16:00
Bors

Tegnap ötödik alkalommal rendezték a kecskeméti városi uszodában az Univer 24, az úszás ünnepe elnevezésű eseményt. A megnyitón ott volt Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó úszónő, valamint Risztov Éva hosszútávúszó, olimpiai bajnok. az egynapos úszás szabályai szerint, a résztvevők 24 órán át küzdenek a kilométerekkel a medencében. Érzékeltetésül a legjobbak annyit úsznak egy nap alatt, hogy azzal Kecskemétről Budapestre is elérnének.

-Igyekszem mindenkit az úszásra ösztönözni, hiszen a sport és a közösség azok számára is fontos, akik később nem válnak élversenyzővé, viszont mindennapjaik részévé válhat az úszás egy életen át.-mondta helyszínen tartózkodó honlapunk munkatársának Hosszú Katinka.

A verseny népszerűségét jól példázza, hogy az első versenyen még 1800-an, tavaly már több mint 2500-an, az idén még ennél is többen jelezték részvételüket. Ezzel az ország legnagyobb létszámú uszodai sporteseményévé vált. A verseny névadó Univer Zrt vezérigazgatója bejelentette, hogy már az idén átlépik az országhatárt és ősszel várhatóan Kolozsváron is megrendezik ezt a rendkívüli sporteseményt.

A kecskeméti úszómaraton csak vasárnap délelőtt fejeződik be, akkor derül ki, ki ússza 24 óra alatt a leghosszabb távot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.