Egymás tükörképei a DVTK ikrei - hajuk alapján azonosítják őket

Egymás tükörképei a DVTK ikrei - hajuk alapján azonosítják őket

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 28. 09:15
<p>Mindmáig összekeverik a DVTK focicsapatának 19 éves ikreit, bár a csapattársak már kezdik felismerni Géringer Tamást és Lászlót.</p>
K. B.

Már hallgatnak egymás nevére is, annyiszor összekeverik a miskolci klubban focizó Géringer fivéreket. Ez olykor vicces szituációkat szül, máskor előnyt kovácsolnak belőle.

– Az egyik meccs előtt a kivetítőn cserélték fel a fotónkat, de senkinek nem tűnt fel, csak ne­künk és a nézőtéren ülő szüleinknek – mesélte a Borsnak Tamás.

– De szinte az összes edzőnk eleinte összekevert minket – vette át a szót László, pedig testvérével jó pár tréner keze alatt megfordultak az el­múlt 12 évben. Balassagyarmaton kezdtek focizni, öt éve kerültek a DVTK akadémiájára, ahol a társak már alaposan megfigyelték őket. Bár a pályán tényleg csak a cipőjük tűnik különbözőnek, a hétköznapokban a hajuk és a fülük alapján azonosítják őket.

– Szerintük az én fülem picit nagyobb, de ez nem igaz… – vágta rá mosolyogva László. 

– Az viszont tény, hogy én balra, Tomi pedig jobbra fésüli a haját.

A hasonlóságot olykor ki is használták, egyszer László felelt Tamás helyett a suliban, és a focipályán is volt, hogy cserélgették a helyüket, holott Tamás középpályás, Laci pedig védő. Nem csoda, hogy már szavak nélkül is megértik egymást, ám ezt nem az ikertelepátiának tudják be, abban nem hisznek.

– Ez inkább azért van, mert minden időnket együtt töltjük, és 12 éve focizunk egymás mellett – említette Tamás, aki már az NB I-ben is bemutatkozott. László hozzátette, nem irigy testvérére, örül a sikerének, és fejben már ő is készül a debütálásra, hiszen céljuk a jövőben stabil párossá válni a DVTK első csapatában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.