Élvezett a Császárral futballozni Harsányi László - interjú

Élvezett a Császárral futballozni Harsányi László - interjú

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 22. 10:15
<p>Harsányi László a 70-es évek közepén lelépett külföldre, később Amerikában sztárokkal futballozott. Az Újpesti Dózsa 67 éves ikonja immár évek óta a Balaton partján él. </p>
Bors

Elégedett a pályafutásával? Hiszen, ha Németországban születik, talán ön a Bayern Schwarzenbeckje.

Soha nem szerettem a ha-val kezdődő mondatokat. De az igazat megvallva: nem vagyok elégedett. Sokszor gondoltam rá, nem biztos, hogy rosszabbul jártam volna, ha itthon maradok. Lehet, hogy a mai eszemmel nem léptem volna le. 

A disszidálása után nem sokkal Amerikába került, és elsőre nemet mondott Pelé, Beckenbauer, Chinaglia és Carlos Alberto fémjelezte Cosmosnak. Miért?

Az NSZK-ból San Diegóba kerültem, ahol a helyi Sockersnél játszottam két évet. New Yorkban voltunk egy mérkőzésen, amikor a Cosmos megkeresett, hat mérkőzésre és egy európai turnéra szerződtetett volna. Boldogan mentem volna, de a feleségem a hatodik vagy a hetedik hónapban volt, nem tudtam több hónapra otthagyni, senkit nem ismertünk ott, senkire nem számíthattunk. 

Azért mégiscsak eljutott később a Cosmoshoz. 

Igen, mert a menedzserem újra beajánlott, és mivel nem volt jobbhátvédjük, engem választottak. Hihetetlen volt Beckenbauer mellett játszani. Mindig azt mondta, fuss, Laci, a labda majd érkezik. Így is volt. Arra is emlékszem, hogy az olasz csillag, Giorgio Chinaglia az öltözőben dohányozhatott... 

Kivel volt a legjobb együtt focizni? 

Hadd válasszak többet: Franz Beckenbauer, Johan Cruyff és semmivel sem tőlük elmaradva a brazil Carlos Alberto. 

Tartja valakivel a kapcsolatot? 

Beckenbauerrel tartottam egy ideig, de már régóta nem. De nem hiszem, hogy ha holnap összefutnánk, ne ismerne fel.

Balatonszéplakon él, követi a magyar focit? 

Olykor még ki is megyek a Siófok NB II-es meccseire. Szorítok a maiaknak, hogy legalább megközelítőleg olyan sikeresek legyenek, mint mi voltunk...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.