Sport

Pingpong-vb-címre hajt a sztárügyvéd

szabó

2018. december 16. vasárnap 08:30

Kiderült, hogy dr. Hegedûs Lászlónak nemcsak az olimpiai bajnok vízilabdakapus, Kósz Zoltán – akit állítólagos nemi erőszak gyanújába kevertek – védőjeként van kapcsolata a sporttal. Az ügyvéd ugyanis jegyzett asztaliteniszező volt, továbbá  még közkedvelt fővárosi diszkós is.

Az általános iskola ötödik osztályában, 1961-ben vett először kézbe pingpongütőt, és mivel éppen akkor jártak itt a kínai és japán klasszisok, a most 67 éves Hegedûs elsajátította tőlük a tollszárfogást.

– Ez a stílus nagy előnyömre szolgált, később a Művész SC-be igazoltam, ahol például klubtársam volt Koncz Gábor színművész, aki máig jól asztaliteniszezik – mondta Hegedûs, aki az 1964–1965-ös serdülőmezőnyben az or­szág tíz legjobbja közé tartozott. Az ifjú Klampár Tibor, Jónyer István és Gergely Gábor akkoriban bontogatta szárnyait, sokat tanult tőlük. Meséli, vicces, de igaz: 1962-ben Klam­párt a Vörös Meteortól eltanácsolták azzal, hogy te­hetségtelen. A Postás kapásból felkarolta, amiért Tibor Eb- és vb-aranyérmekkel fejezte ki háláját.

– Öröm volt számomra, amikor egy békéscsabai veterán tornán találkozhattam az általam zseninek tartott Jónyerrel és Klampárral – emeli ki az ügyvéd, aki 1965-ben átnyergelt az atlétikára, és 400 méteres gátfutásban országos ifjúsági bajnoki ezüstéremig ju­tott. Egyetemi évei alatt aztán a diszkózás felé fordult a fi­gyelme, ami kereset-kiegészítésnek is megjárta. Az Eötvös Klubban és a Randevúban dolgozott, azokból az időkből datálódik barátsága Zalatnay Saroltával és a néhai Som Lajossal. 

Bár volt 47 év kényszerszünete, hét évvel ezelőtt ismét asztalhoz állt, a II. Kerületi UFC színeiben szeretne bizonyítani a 2019-es budapesti veterán asztalitenisz Eb-n.

– Várhatóan Frank Béla társaságában indulok, vele két éve Alicantében párosban úgymond vigaszversenyes világbajnokságot nyertem.

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

life.hu

A pletykák szerint ez a valódi oka Kulcsár Edina és Csuti válásának

ripost.hu

Már nem kell sokat várni, ekkor ér Magyarországra a havazás

origo.hu

Pornót akartak forgatni, véres és brutális horror lett a vége - videó

duol.hu

Kétgyermekes, ötfős család háza égett porig Dunaföldváron

origo.hu

Kiderült, ki árulhatta el a náciknak, hol rejtőzik Anne Frank és családja

nemzetisport.hu

Anglia: egy PL-klub féléves szerződést kínált Eriksennek – sajtóhír

vg.hu

Djokovicot Melbourne-ből kitoloncolták, Párizsba be sem engedik

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Montenegró középdöntős; búcsúzott Szlovákia

vg.hu

Négy évre rács mögé került a magyar titkosügynök

szon.hu

Megrázó képek - szörnyű dolog történt ma délelőtt a Széna téren

origo.hu

Minden korábbi rekord megdőlt a luxusautók eladásában Magyarországon