Szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt, 2017. december 4-én szenvedett horrorsérülést Ryan Shazier, az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers játékosa. A 26 éves Shazier a Cincinnati Bengals elleni mérkőzésén egy rosszul sikerült a szerelési kísérletbe sérült bele.
Az eset után a védőjátékos egyáltalán nem tudta mozgatni a lábait és miután hordágyon levitték a játéktérről, egyenesen a kórházba szállították. Shazieren gerincműtétet hajtottak végre, és sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán újra lábra állhat-e. A játékos már ekkor is csak néhány hétig volt hajlandó feküdni, hiszen idő előtt kerekesszékre válthatott, ám a lábát a beszámolók szerint még ekkor is csak enyhén érezte. Az orvosok úgy gondolták, hogy már az is nagy dolog lenne, ha a játékos ismét járni tudna, és erre a szakemberek 20 százalék esélyt láttak.
Shazier állapota azonban elképesztő iramban javult, és az idén nyáron már a saját lábán sétálgatott a Steelers edzőtáborában, néhány napja pedig a hírek szerint már kocogni is elkezdett. Ám közösségi oldalára csütörtökön egy minden eddiginél biztatóbb videót rakott ki, hiszen a felvételek alapján már a súlyemelést is elkezdhette.
Shazier korábban elmondta, hogy minden erejével dolgozni fog azon, hogy visszatérhessen az NFL-be, ám hiába számít rohamos javulása egy valódi csodának, nem valószínű, hogy ismét pályára léphet a profik között. Ugyanakkor kitartása minden ember számára példamutató lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.