Megúszta két év börtönbüntetéssel a Juventusszal 2013-ban olasz bajnokságot nyerő Iaquinta. A már visszavonult focista is egyike volt annak a 148 vádlottnak, akit a calabriai maffia, a Ndrangheta elleni maffiaperben citáltak bíróság elé. A világbajnok csatárt még 2015 decemberében vádolták meg illegális fegyverviseléssel, illetve azzal, hogy segítséget nyújtott az ország egyik legerősebb maffiaszervezetének, ám ez utóbbiban nem találták vétkesnek.
A vád szerint a 38 éves korábbi játékosnak az volt a bűne, hogy két fegyverét titokban átadta az édesapjának, aki maffiakapcsolatok miatt el volt tiltva a fegyverviseléstől. Giuseppe Iaquintáról, az apáról ugyanebben a perben a bíróság kimondta, hogy a Ndrangheta teljes jogú tagja, ezért 19 év börtönre ítélték.
– Nevetséges, szégyen, ami itt folyik – üvöltözött az ítélethirdetést követően a 40-szeres válogatott focista. – A családunk azt sem tudja, mit jelent a Ndrangheta név. Tönkretették az életemet csak azért, mert Calabriából származom. A négy gyerek és a feleségem velem együtt szenved, holott nem követtem el semmit – kiabálta a futballista, miközben dühösen távozott a tárgyalóteremből. Iaquinta a májusban kezdődött perben azzal védekezett, hogy a fegyvereket saját használatra vásárolta, mert szeret lőtéren kikapcsolódni. Mindazonáltal az olasz törvények szerint a focista addig nem tekinthető bűnösnek, és nem kell börtönbe vonulnia, amíg az összes fellebbezési lehetőségét ki nem merítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.