Csupán öten álltak dobogóra a téli és nyári olimpián is

Csupán öten álltak dobogóra a téli és nyári olimpián is

dobogó
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 28. 08:15
Sz. S.

Az olimpia történetében 128 sportolót abszolút nem érdekelt, hogy téli vagy nyári olimpián rajtol, ugyanis mindkettőn favoritnak számított. Közülük öten érmet is szereztek mindkettőn.

Clara Hughes

A 46 éves kanadai sportolónő szintén a gyorskorcsolya–pályakerékpár kombóval jutott dobogós helyekhez. 1996-ban országúti kerekesként két harmadik helyet szerzett – egyéni országúti viadal, egyéni időfutam –, utána viszont mély depresszióba esett. Pszichológusai azt ajánlották, folytassa az élsportot, mert az segít. Segített is. 2006-ban egyéniben gyorskorcsolyázó arany-, csapatban ezüstérem lett a jutalma. 2002-ben és 2010-ben pedig 500 méteren harmadikként ért célba.

Eddie Eagan

Persze az urak sem akartak lemaradni, az 1967-ben elhunyt második világháborús hős, amerikai Eddie Eagan az első, aki kétféle olimpián is dobogón végzett: 1920-ban ökölvívásban, az 1932-es téli eseményen meg a négyes bob tagjaként.

Lauryn Williams

Élre kívánkozik a 35 éves villámléptű sprinternő, aki 2004-ben kezdte remek sorozatát: 100 méteren má­sodik lett, rá nyolc évre pedig a 4x100-as amerikai váltóval diadalmaskodott. 2014-ben aztán bobba ült, és az Egyesült Államok kettesének tagjaként második lett.

Christa Luding-Rothenburger

Szintén eredményesen váltogatta az olimpiákat és a sportágakat az 58 éves német sportolónő, aki 1984-ben gyorskorcsolyázóként nyert bajnokságot 500 méteren, négy év múlva 1000 méteren avatták bajnokká, 500-on pedig a második legjobb időt érte el. Ugyanabban az évben a pályakerekesek sprintszámában szerzett ezüstöt, majd 1992-ben ismét a téli játékokon parádézott, 500 méteren harmadikként ért célba.

Jacob Tullin Thams

Az ötvenhat évet megélt norvég sportoló az 1924-es tél játékokon aranyérmet szerzett síugrásban, az 1936-os olimpián viszont vitorlás-versenyzőként vágott zsebre egy ezüstöt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.