Sport

Biztonsági őrt rugdosott a DVTK-szurkoló

K. B.

2018. október 9. kedd 09:15

Két Diósgyőr-drukker a Mol Vidi elleni NB I-es focimeccs végén átugrott a korláton, egyikük pedig a biztonságiakra is rátámadt. A bíróság több mint félmillió forintra büntette őket.

Szurkolói balhé borzolta a kedélyeket a bajnokság 9. fordulójának zárómérkőzésén a miskolci stadionban. Az 1-0-s vendégsikert hozó találkozó végén két felbőszült hazai szurkoló, egy 35 és egy 39 éves férfi nemes egyszerűséggel átugrotta a nézőteret határoló korlátot, hogy aztán a játéktérre rohanjon. A biztonságiak azonban útjukat állták, ám az idősebb drukker többszöri felszólításra sem volt hajlandó távozni, és dulakodni kezdett a szekusokkal, rugdosott, igaz, sérülést nem okozott.

„A Miskolci Rendőrkapitányság rendbontás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. Balázs 35 éves és Cs. Gábor 39 éves helyi lakossal szemben” – írta közleményében a rendőrség, amely az iratokat az ügyészségnek továbbította.

– Az elkövetőket bíróság elé állította a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség, és a Miskolci Járásbíróság velük szemben pénzbírságot szabott ki – fogalmazott a Bors érdeklődésére a megyei főügyészég szóvivője, Barkó Tamás. Hozzátette, a rugdosó szurkolót 160 ezer, míg társát 400 ezer forint megfizetésére kötelezték. Utóbbi büntetése azért súlyosabb, mert neki korábban már meggyűlt a baja a hatósággal.

– A klub sajnálja a történteket. Tudomásul vettük a bíróság döntését, és reméljük, a jövőben nem fordul elő ilyesmi – nyilatkozta lapunknak Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511749_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen átalakuláson ment keresztül a TV2 testére milliókat költő sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20341_resized.jpg?avcount=1696477207
origo.hu

Így ünnepelte a születésnapját Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509326_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vomberg Frigyes a magánéletéről vallott, teljesen új oldalát ismerhetjük meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510961_auto_resized.png
metropol.hu

Megrendítő vallomást tett Geszti Károly első felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508844_auto_resized.jpg
vg.hu

Jönnek az új üzemanyagárak: péntektől beszakad a benzin, de a dízel kitart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20343_resized.jpg?avcount=1696477207
origo.hu

Egy rémálom volt! - A megcsalásról beszélt Victoria Beckham

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510109_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 5.: az Ikrek elemében van, a Bika legyen óvatos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696477207
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510799_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Karnyújtásnyira van győzelem! Elárulta leghőbb vágyát a Séfek Séfe versenyzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696477207
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/03ruh8270qmd6VBFikjAgModpojElYabgmMKh889P1E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNGIzZjI5YzkxZTQxYzY4NWQ5ODJmMWIwOTI0Zjg5.jpg
Fradi

Kubatov Gábor tiszta vizet öntött a pohárba

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ViGc4J2nEyKL4AWQ4dnnUQ38whvr5SyREEXFA6VLIOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZTA0MThmMTJlYjRjNmM4YTcxOGExNjFmNGU4Nzg0.jpg
Liverpool

"Élmény vele futballozni" - Szoboszlai a gép, megint ámulatba ejtett