Hízeleg a szövetség Babosnak

Hízeleg a szövetség Babosnak

Babos Tímea
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 11. 10:00
K. B., K. D.

Három meccslabdája volt Babos Tímeának és Kristina Mladenovicsnak a New York-i Grand Slam-torna női páros döntőjében az Ashleigh Barty és CoCo Vandeweghe ausztrál–amerikai duó ellen, ám végül rövidítésben (3:6, 7:6 , 7:6) vereséget szenvedtek.

– Sajnálom, hogy nem sikerült. De hiszek benne, hogy lesz még lehetőségem GS-döntőt vívni. Büszke vagyok arra, hogy első magyarként US Openen finálét játszhattam – értékelt a párosban továbbra is világelső teniszező, aki egyetlen magyarként három Grand Slam-döntőt (Australian Open páros és vegyes páros, US Open páros) játszott egy éven belül.

338 milliónál tart Timi

A döntő szereplésért partnerével együtt 350 ezer dollárt (98 millió forint) kapott Babos, így a második hely mellé fejenként 49 millió forint is járt. 2018 remek eredményeinek köszönhetően összesen 338 millió forintnak megfelelő dollárnál tart az idén Timi.

– Ebből csak egyet tudott megnyerni, Ausztráliában a párost, de a másik kettő is nüánszokon múlott – fogalmazott a Borsnak a teniszező édesapja, Csaba.

A döntő után egyébként a Magyar Tenisz Szövetség – amellyel hetek óta konfliktusban áll – nyilvánosan gratulált Babosnak.

„Timi így sem lehet elégedetlen, eddigi legjobb US Open-teljesítményét nyújtotta. Gratulálunk!” – áll a szövetség Facebook-oldalán.

– A lányom ki tudta zárni a gondokat, nem befolyásolták a játékát – mondta Babos Csaba.

Babos egyébként egész héten Magyarországon lesz, tárgyalóasztalhoz ül Fucsovics Mártonnal közösen a szövetség elnökével, Szűcs Lajossal.

– Mindkét fél megegyezésre törekszik – zárta az édesapa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.