Bajnokok Ligája – 4,5 év után tér vissza Szalai Ádám

Bajnokok Ligája – 4,5 év után tér vissza Szalai Ádám

focista
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 19. 10:15
A Bundesliga góllövőlistájának éllovasaként lép pályára (négy és fél év után) a BL csoportkörében Szalai Ádám. A Hoffenheim csatára idén az egyetlen magyar a kupasorozatban. F csoport, Sahtar – Hoffenheim, Szerda 18:55, Tv: Spíler2
K. B.

„A német bajnokság egyik legjobb góllövője” – írta a Sahtar Donyeck hivatalos weboldala Szalairól, akit az össze­csapás kapcsán a németek legveszélyesebb játékosaként emeltek ki. Nem csoda, a magyar csatár három góljával holtversenyben vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, és kirobbanó formában tér vissza a nemzetközi kupaporondra.

– Jön a Bajnokok Ligája, és jó formában, készen állok a mérkő­zésekre. A bizalom nagyon sokat számít, ötödik évem ez a Hoffenheimnél, tavaly hosszabbítottam meg a szerződésemet, az átigazolási időszakban szó sem lehetett a távozásomról – nyilatkozta korábban a SportTV-nek Szalai, aki legutóbb 2014 márciusában, a Real Madrid ellen lépett pályára a BL-ben, még a Schalke focistájaként.

A mai, nyolcadik meccsén első góljára hajt. A főtáblán még egyszer sem talált a kapuba. Magyar gól legutóbb 666 nappal ezelőtt született, amikor Nikolics Nemanja a lengyel Legia Warszawa színeiben a Borussia Dortmund kapuját vette be.

Másnak egyelőre nincs lehetősége megtörni ezt két éve tartó átkot: a 30 éves támadó az egyetlen magyar, aki érdekelt a BL idei kiírásában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.