Hatan haltak meg, de a magyarok megúszták a vigói balesetet, mert pisilniük kellett

Hatan haltak meg, de a magyarok megúszták a vigói balesetet, mert pisilniük kellett

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 14. 11:15
Pánikoló, sikoltozó, vérző emberek – ezt látták azok a magyarok, akik ott voltak vasárnap este a spanyolországi Vigóban, ahol egy extrémsport-versenyen leszakadt a moló. Többen meghaltak.
Takács Dóra

Csak a szerencséjüknek köszönhetik, hogy élve, sérülések nélkül megúszták a balesetet azok a magyarok, akik kint voltak az extrém sportok versenyén, az O Marisquino Sport- és Zenei Fesztiválon. Helyi, nem megerősített információk alapján legalább hat ember elhunyt, a legfrissebb adatok szerint több mint 300-an megsérültek.

– Ahogy vége volt a versenyeknek, néhányan a szállodába mentünk. Egy-két társunk viszont ott maradt bulizni a molón, ahol a rendezvényt tartották – mesélte Város Viktória, a magyar küldöttség egyik szervezője. – A szobánkból nagyjából éjfél körül vettük észre, hogy megtelik a tér szirénázó kocsikkal. Az egyik bringásunk kapta a hírt, hogy beszakadt a moló, és pánikba esett, mert nem érte el az egyik barátját. A környéket elárasztották a mentő-, rendőr- és tűzoltóautók, a tengerben vízímentők dolgoztak.

A magyar profi gördeszkás a szerencsének köszönheti, hogy él.

– A koncert felénél kimentünk a mosdóba – idézte fel lapunknak a sportoló. – Amikor kijöttünk a WC-ről, hirtelen abbamaradt a zene. Elindultunk vissza, először egy síró lány jött velünk szembe, aminek nem tulajdonítottunk jelentőséget, majd egy újabb, akinek tiszta vér volt a karja, a következőt a mentősök hozták, nagyjából 50 centis vágás volt a hátán, ömlött belőle a vér, és üvöltött. Ekkor már sejtettük, hogy nagy a baj. Egyre több kiabáló ember jött felénk, volt, akit vittek, mert eltört a lába. Mivel a molón álltunk, ha nem megyünk ki a vécé-re, mi is bezuhantunk volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.