Áprilisban adott életet második gyermeküknek, Alekszandernek Rebrov felesége, Anna Rebrova, aki három éve szintén egy kisfiúval, Nyikitával ajándékozta meg férjét.
– Szerhij nagyon családcentrikus, sok időt tölt a feleségével és a gyerekekkel – mesélte a Borsnak Varga Sándor, aki már több mint húsz éve menedzsere, barátja az edzőnek. – A család még nem érkezett meg Budapestre, de a következő feladat, hogy keressünk nekik egy nagyon szép házat egy kellemes környezetben, ahol jól érzik magukat. Szempont az is, hogy közel legyen az edzőközponthoz. Ehhez pedig a klubtól is megkapjuk a segítséget. Én is mindenben támogatom Szerhijt, hogy kizárólag a munkára koncentrálhasson, ezért például óvodát is elkezdtem keresni a nagyobbik gyermeknek.
Az ukrán szakembernek van egy harmadik fia is még az első házasságából, a 18 éves Dimitrij, aki Kijevben született, és többek között édesapja korábbi klubjában, a Dinamóban focizott is, de jelenleg már Londonban él. A Fradi edzőjének vele is szoros a kapcsolata, nemrég egy egész hetet töltött nála az angol fővárosban.
Varga elmondta a Borsnak, hogy Rebrovnak nagyon tetszik Budapest. Már az első napon sétált egyet a Duna-parton, majd a budai Várban, ugyanis korábban csak átutazóban járt nálunk. Az első foglalkozások jó hangulatban teltek a Népligetben, segítőjével, Gera Zoltánnal is egyből megtalálták a közös hangot, amikor a Premier League-ben játékosként megélt emlékeikről sztorizgattak. Ami a 44 esztendős tréner fizetéséről szóló pletykákat illeti, tegnap Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója kategorikusan cáfolta, hogy a klub évi 1,5 millió eurót (486 millió Ft) tudna fizetni bármelyik alkalmazottjának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.