Újra akcióban a Kemény-legények

Újra akcióban a Kemény-legények

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 31. 11:00
(szs)

Tavaly augusztusban Millennium Masters nevű férfi vízilabda-válogatottunk megnyerte a 40 év felettiek világbajnokságát, ma este nyolctól pedig újabb nagy skalpot gyűjtene be: a Duna Arénában a Világválogatott lesz az ellenfél.

– Rávettük a kapusedző Kósz Zoltánt, játsszon ő is, és most úgy van, hogy bevállal pár percet a kapuban – újságolta tegnap Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kapus. Kemény Dénes, a magyar szövetség leköszönőben lévő elnöke, a korábbi három olimpiai aranyérmet szerzett válogatott kapitánya úgy fogalmazott, tiszteletre méltó erőkből álló gálacsapatot fogadnak.

– Elsőrendű feladatunk a közönség kiszolgálása – magyarázta Kemény. – A mostani kihívás a tavalyinál jelentősebb, elvégre – csak mutatóba említek néhány nagyságot – az olasz Francesco Postiglionét, a horvát Dubravko Si­mencet, az orosz Irek Znurovot vagy a szerb Petar Trbojevicset szükségtelen bemutatni.

Rákérdeztünk: Keménynek edzőként ez lesz a búcsúja a sportágtól?

– Ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis ha a fiúk a jövőben is terveznek hasonló csúcsrendezvényt, és hívnak, természetesen kispadra ülök – mondta.

Mivel a gála telt házas, azaz elkelt az 5200 jegy, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a tegnapi edzés nyilvános, így este a két csapat klasszisai először találkoztak egymással, a drukkerek pedig közös fotókat készíthettek, autogramot gyűjthettek.

– A meccsbevétel egy részét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványnak ajánljuk fel, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekklinikáján kezelésre szoruló betegek gyógyításához kívánunk hozzájárulni – mondta Fetter Balázs, a XIXO-gála főszervezője.

Millennium Masters-Világválogatott
Ma, 20.00, tv: M4 Sport

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.