Megpattanó lövés döntött a Svájc-Svédország nyolcaddöntőben - videó

Megpattanó lövés döntött a Svájc-Svédország nyolcaddöntőben - videó

foci-vb
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 03. 19:53
Bors

Az első negyedórában nem kímélték egymást a felek, igyekeztek gyorsan fogást találni a másikon. Az első helyzet a svájciak előtt adódott, majd két távoli lövéssel válaszoltak a svédek, egyik esetben sem kellett a kapusnak közbeavatkozni.

Aztán az első negyedóra eltelte után a csapatok egyre zártabban védekeztek, kevesebbet kockáztattak, és ennek meg is lett az eredménye, a gárdák a mezőnyben gyűrték egymást, de egyik sem tudott jelentős fölényt kialakítani.

A második játékrészre is inkább a küzdelem dominált, a csapatok nem nagyon voltak képesek saját játékukat az ellenfélre erőltetni. A 65. percben így is megtört a jég, egy svéd akció végén Forsberg lőhetett a tizenhatoson kívülről teljesen tisztán, lapos, középre tartó labdájába Akanji olyan szerencsétlenül tette bele a lábát, hogy a könnyedén védhető próbálkozás végül védhetetlenül a jobb felső sarokban kötött ki.

A svéd vezető találat megszületése után Svájc a kezébe vette az irányítást, de nem tette ezt túl határozottan, ötlettelenül teltek a helvét támadások. Az utolsó tíz percre már csak a védekezésre koncentrált Svédország, meg is lett az eredménye, az egyik kontra végén Olsson tört kapura, de Michael Lang fellökte, a védő piros lapot kapott, de Svájc megúszta a tizenegyest, az eset centikre a tizenhatos előtt történt.

Arra, viszont így is jó volt a svédeknek, hogy a hosszabbítás percei közben lecsorogtak, megtartották minimális előnyüket, és ezzel hetedikként jutottak a legjobb nyolc közé.

A korábbi meccsek eredményeit, valamint a világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket ide kattintva találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.