Hat kimaradt tizenegyes után Horvátország jutott negyeddöntőbe

Hat kimaradt tizenegyes után Horvátország jutott negyeddöntőbe

Horvátország
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 02. 00:45
Bors

Az oroszországi labdarúgó-vb vasárnap esti nyolcaddöntője azonnal gólváltással indult. Dánia egy percen belül ráhozta a frászt a horvát szurkolókra. Az első percben Mathias Jörgensen használta ki a horvátok hibáját, Subasic hibázott nagyot, így gyorsan előnybe került Dánia. Azonban csak nagyon rövid ideig vezettek a dánok, mert három perc elteltével Mario Mandzukic közelről lőtt a jobb alsóba egy jobbról érkező beadás után, 1-1.

A gól követően a horvátok hatalmas fölényben futballoztak, kidolgozott helyzet elsősorban előttük adódott, de Ivan Rakitic és Ivan Perisic több helyzetben is rontott. A dánok előtt is adódott lehetőség a vezetés megszerzésére, Christian Eriksen váratlan helyzetben emelt kapura, a léc mentett a horvátok helyett.

A másodikfélidőben a csapatok derekasan gyűrték egymást, de jelentős különbség nem alakult ki. A horvát válogatott nem emlékeztetett a csoportkörbeli önmagára, a korábban taktikusan és gólerősen játszó csapat nem talált fogást a dánokon, akik bár védekezésre rendezkedtek be, így is alakítottak ki helyzetet Subasic kapuja előtt. A rendes játékidőben egyik csapat sem tudott felülkerekedni, így a második vasárnapi nyolcaddöntőn is hosszabbítás következett.

A hosszabbításban inkább Dánia volt meggyőző, a ráadás első felében több helyzete volt, de a második félidőben már Kasper Schmeichel lett a főszereplő, miután Luka Modric remek kiugratása után joggal megítélt büntetőt hárította. A hosszabbítás hosszabbítása után is 1-1 volt az állás, büntetők döntöttek.

Az első és a negyedik párban mindkét játékos rontott, majd az ötödikben a harmadik dán is kihagyta a büntetőjét, míg Rakitic már nem hibázot, Horvátország tizenegyesekkel jutott tovább, ellenfele a negyeddöntőben Oroszország lesz.

Nyolcaddöntő:
Horvátország-Dánia 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 3-2
Nyizsnyij Novgorod, 43 000 néző, v.: Néstor Pitana (argentin)
gólszerzők: Mandzukic (4.), illetve M. Jörgensen (1.)

A korábbi meccsek eredményeit, valamint a világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket ide kattintva találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.