Bottas: csúnya szavakat tudok csak magyarul

Bottas: csúnya szavakat tudok csak magyarul

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 28. 15:10
Bors

Hatalmas tömeg fogadta a Mercedes finn Forma 1-es pilótáját, Valtteri Bottast, aki kisétált a szurkolói zóna színpadára, hogy köszöntse rajongóit. A rögtönzött közönségtalálkozó moderátora, Szujó Zoltán a finn-magyar nyelvrokonságról kérdezte a versenyzőt.

– Túl sok a gyerek. Nem mondhatom el, hogy milyen szavakat ismerek magyarul, ugyanis csak káromkodni tudok - viccelődött Bottas, aki a futam utáni nyári szünetről is szót ejtett.

– A verseny után egyből indulok haza. A családdal és barátokkal tóparton pihenek majd három hétig, olyan helyen, ahol senki nem zavar. Sütögetünk, horgászunk, szóval nyugalomban telik majd ez a három hét.

A Mercedes pilótája nem aggódik amiatt, hogy idén még nem nyert futamot, hiszen úgy gondolja, jobb formában van, mint tavaly. 

– Biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban is a dobogó tetejére állhatok, talán már a Magyar Nagydíjon - mondta, majd üzent a szurkolóknak. - Szeretlek benneteket srácok!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.