Megnősült a nagy dumás úszó, Kozma Dominik. A vb-bronzérmes sportoló május végén mondta ki a boldogító igent párjának, Szabó Zsófiának. Az eredeti terv az volt, hogy augusztusban, az Eb után házasodnak össze, ám így kevesebb idő jutott volna a nászútra. A glasgow-i kontinensviadalt követően Ázsia felé veszi az irányt, ahol egy hónapot tölt majd el Zsófival.
Az esküvőt Budán tartották, ahol 150 fő ünnepelte Kozmáékat. Több úszótársát is meghívta a nagy napra, ám a tanúja nem a sportágból jött, civil foglalkozást űz.
– A lagzi annyira jól sikerült, hogy másnap szinte senki nem tudott edzésre menni – mondta mosolyogva a Borsnak Kozma, aki a házaséletről így beszélt:
– Mondhatnám, hogy semmi nem változott, ám ez nem igaz. Persze a hétköznapi dolgok hasonlóak, ám amikor felhívom telefonon, akkor kedves, gyönyörű feleségemnek szólítom. Ő pedig így válaszol: kedves férjuram. A házasság hatalmas felelősséget tett ránk, hiszen már nem „csak” a barátnőm Zsófi, sokkal több annál. Óriási meló a házasélet, hiszen folyamatosan foglalkozni kell vele, táplálni kell a szerelem lángját. Azon vagyunk mindketten, hogy a sűrű teendők mellett szakítsunk minél több időt egymásra, bár most még nem nehéz, a felhők felett járunk két méterrel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.