Sport

Furcsa gólörömök: 22 millióért szívta fel Fowler az alapvonalat

Bors

Létrehozva: 2018.06.17.

<p>A most zajló oroszországi foci-vb-n is akadnak különleges ün­neplések egy-egy találat után, ám labdába sem rúghatnak a sportág legrendhagyóbb gólörömei mellett.</p>

Peter Crouch

A volt angol válogatott Robo-Crouch nevű tánca egy robot mozdulatsorát idézi. A hórihorgas csatár ebből adott ízelítőt Jamaica ellen, majd a 2010-es vb-selejtezőn az ukránok is láthatták idétlenkedését.

Fabian Espindola

Az argentin focista az amerikai Real Salt Lake játékosaként betalált a Los Angeles Galaxynak. Féktelen örömében hátraszaltót csinált, de talajfogása balul ütött ki, bokatörése után két hónapot kellett kihagynia. Gera Zoltán azért szebben adta elő ugyanezt.

Robbie Fowler

Az angol csatár az 1999-es Liverpool–Everton angol bajnokin gólörömében hasra vetette magát, majd eljátszotta, hogy felszívja az oldalvonal fehér porát. Edzője, Gérard Houllier azzal próbálta mentegetni, hogy a kameruni rituális fűevőket utánozta, de az angol szövetség nem vette be, és Fowlert sportszerűtlenség miatt hatvanezer fontra (22 millió Ft) büntette.

Carlos Tévez

Piros lapot ért a korábbi argentin válogatott „csirketánca”. A Boca Juniors szí­nei­ben 2004-ben a River Plate ellen volt eredményes, majd a szárnyasokat idéző táncával halálosan megsértette a Csirke gúnynevű ellenfelet.

Diego Maradona

Az 1994-es vb-n Dun­Die­go óriási gólt lőtt a görögöknek, majd a legközelebbi tévékamerához rohant, és belevisított. Kerekre tágult szemeivel úgy nézett ki, mint egy holdkóros. A Nigéria elleni meccset követően aztán kábítószer-használattal megbukott, és hazaküldték. A kamerás jelenet így utólag már érthető…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034011
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034011
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el