Nadalékhoz költözött a magyar lány

Nadalékhoz költözött a magyar lány

Rafael Nadal
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 12. 10:15
<p>Két hétre beköltözött a mallorcai Rafa Nadal Akadémiára Tóth Amarissa Kiara. A 15 éves lányt szívélyesen fogadta a spanyol sztár felfedezője, egyben nagybátyja, akivel bemutatókat tart.</p>
K. B.

A spanyol világelső teniszezőt felfedező nagybátyja, jelenlegi edzője, Toni Nadal alig várta, hogy a ma­gyar lány múlt héten megérkezzen az akadémiára. Ősszel, amikor Amarissának már volt szerencséje pár napot a spanyol klasszis birodalmán tölteni, jó barátságot kötött az 57 éves szakemberrel. 

– Mindennap beszélek Amarissával telefonon, aki egyedül ült repülőre, és utazott ki Mallorcára – mesélte a Borsnak a lány édesapja, Zoltán. – Azt mondta, nagyon jól érzi magát. Toni Nadal pedig már kimondottan vele tart bemutatóedzéseket a többi gyermeknek, ugyanis még a spanyolok is ámulnak, milyen jó a fonákja – tette hozzá.

Amarissáéknak hét órakor van ébresztő, reggeli után a kondiban kezdenek, aztán a teniszpályán van tréning. Délután bemutatók, előadások következnek, majd négy órától újabb teniszedzés szerepel a programjában.

– A lányomnak nagyon jó eredményei vannak, amire felfigyelt a Grigor Dimitrovot is képviselő svéd szponzorcég. Ők intézték el, hogy az ősszel kimehessen Nadalékhoz, és annyira tetszett a spanyoloknak, hogy az­óta visszavárják. Nyáron is megy még három hétre – árulta el az apuka.

Rafával még nem sikerült találkoznia az itthon Kardhordó Szilárd edzette Amarissának, pedig a spanyol sztár most is éppen Madridban versenyez. 

– Toni is ott volt három napot, mielőtt visszautazott az akadémiára, és azt mesélte Amarissának, hogy találkozott a magyar teniszszövetség egyik képviselőjével, aki felé nem győzte di­csérni a lányomat. Gondolhatják, mekkora büszkeség ez nekem – mondta az édesapa. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.