Wéber Gábor: a McLaren a legszebb autó

Wéber Gábor: a McLaren a legszebb autó

Hamilton
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 21. 10:15
<p>Forma–1 Ausztrál Nagydíj - Vasárnap, 7.00, Tv: M4</p>
csb

Az új F1-es szezon nem hozott sok szabályváltozást, az egyetlen jelentős újítás a pilóták fejét védő, autókra szerelt glória. Ami egyelőre nemcsak a közönséget, hanem a pilótákat is megosztja.

– Kétségtelen, szebb nem lett tőle az autó – mondta Wéber Gábor, az M4 Sport F1-es szakkommentátora. – De nem is esztétikai, hanem biztonsági szempontból döntöttek mellette.

Az elmúlt években sajnos több halálos baleset történt a Forma–1-ben és a kisebb kategóriákban, így az FIA-nak megoldást kellett találnia a megelőzésükre. A glória pedig nagyon ellenálló, és a szimulációk bebizonyították, a legtöbb balesettípusban képes megvédeni a pilóta fejét.

A mindennapi használata, a gyors ki- és beszállás persze macerásabb, de ezt felülírja, hogy baj esetén lényegesen megnöveli a versenyzők túlélési esélyét. Egyébként most, hogy a tesztek során többször láttam, már kevésbé tűnik fel, s szerintem idővel a tévénézők is így lesznek vele.

Szintén nagy port kavart a rajtszámot tartó hoszteszlányok lecserélése, akiket gyerekek váltanak majd föl. Sokan egyenesen a női egyenjogúság félreértelmezéseként értékelték a sorozat amerikai tulajdonosának húzását.

– Sosem zavartak a hoszteszek, hiszen a csinos nőket minden férfi szívesen megnézi. Vi­szont tény, hogy nem sok közük volt a sportághoz, míg azoknak a kis gokartos gyerekeknek, akik így közel kerülhetnek majd a példaképükhöz, Hamiltonhoz, Vettelhez vagy Ricciardóhoz, óriá­si motivációt, érzelmi töltetet jelenthet ez a feladat – folytatja a korábbi autóversenyző.

S hogy melyik csapat 2018-as modellje nyűgözte le a legjobban?

A legtöbb érdekes újítást a Sauberen fedezte föl. Ezzel együtt nem hiszi, hogy a három élcsapat konkurenciájává válhat. A vb-címért várhatóan továbbra is a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull hármas csatázik majd. Közülük szerinte a Merci a legprecízebben megtervezett, a Ferrariban is vannak látványos új ötletek, míg a Red Bull a legravaszabb, ahol a forradalmi megoldásoktól sem riadtak vissza.

– Festését tekintve a McLaren jön be ezzel a papaja-narancs színével, s nem csak azért, mert a kommentátorfülkéből minél színesebb, annál jobban megkülönböztethető egy versenygép.

Hamilton heti 270 milliót keres majd

A négyszeres F1-es világbajnok, Lewis Hamilton új szerződése aláírásával rekordösszeget tehet majd zsebre a Mercedes-istállónál. A három évre szóló megállapodás ugyanis a hírek szerint 120 millió fontról (42 milliárd Ft) szól, ami hetente 270 millió forintot jelent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.