Vettel: Nagy mákunk volt

Vettel: Nagy mákunk volt

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 25. 19:20
A Mercedes elszámított bokszkiállásának köszönhetően Sebastian Vettel nyerte meg a Forma–1 idénynyitó futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A német elismerte, szerencsével nyert.
Bors

Pályafutása során századszor állhatott a pódiumra, és 48. alkalommal annak a legmagasabb fokára Vettel, aki a jól kiválasztott bokszkiállásának, és ezzel együtt a szerencsének köszönhette melbourne-i sikerét. A Ferrari német pilótája ugyan a verseny első harmadában Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen mögött csak a harmadik helyen haladt, ám a trióból ő ment ki legkésőbb a bokszba kerékcserére. Ráadásul mindezt a virtuális biztonsági autós időszakban tette – amikor a rossz helyen lerobbant Romain Grosjean gépét próbálták eltakarítani – és a 26. körben sikerült Hamilton elé visszajönnie, és előnyét meg is tudta tartani a verseny végéig a brit pilóta és finn csapattársa előtt. Az addig magabiztosan vezető, egész versenyhétvégét uraló Hamilton teljesen kikészült. Csapatát kérdezgette a rádión, mit csináltak rosszul. Végül kiderült, hogy a Mercedesnél a versenyt mérő szoftver rossz számítása miatt öt másodperccel elkalkulálták magukat, és nem szóltak a négyszeres világbajnoknak, hogy nyomja egy kicsit jobban a gázt a biztonsági időszak alatt.

– Nyilván szerencsések voltunk, mert Lewis volt a leggyorsabb a hétvégén. Sok pontot szereztünk, ami jó kiindulási alapot jelent az idényre, ám az autónk még nem olyan jó, mint a Mercedes – árulta el a győztes Vettel.

– Gratulálok Sebnek és a Ferrarinak, jobban dolgoztak nálunk. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit rontottunk el. Sajnos nagyon nehéz az Albert Parkban előzni, és mindent megpróbáltam, de a végén már kímélnem kellett a motort, mert nagyon hosszú még az idény – magyarázta csalódottan Hamilton a verseny után.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.