Földházi Dávid korábban maga fordított hátat Shane Tusupnak és az Iron Aquatics-nak, mert zavarta, hogy az amerikai edző és háromszoros olimpiai bajnok felesége, Hosszú Katinka szakítása rányomta a bélyegét a tréningeken uralkodó hangulatra.
Most mégis visszatér korábbi klubjához, igaz, kényszerhelyzetben van, mert a Dunaharaszti MTK-tól elküldték.
Ottani edzőjének, Lőrinczi Györgynek ugyanis elege lett az öntörvényű sportolóból.
– Amikor az Irontól átszerződött hozzánk, örömmel fogadtam be, elvégre ifjúsági Eb-harmadik, kiváló hátúszó. Csakhogy kiderült, több szakmai kérdésben nem egyezik a felfogásunk, mi több, fegyelmezési gondjaim adódtak vele – mesélte Lőrinczi.
– A reggel hat órai edzéskezdésről háromszor is elmaradt, és azt kérte, inkább kilencre jönne. Márpedig egy sportoló ne szabjon feltételeket, hiszen azzal az edző-tanítvány viszonyt rombolja. Ráuntam a magyarázkodására, és kértem, keressen magának más felkészítő edzőt.
Úgy tudom, visszatért az Iron Aquaticshoz, ahol újra Tusuppal készül. Lapunknak több forrás is megerősítette, hogy valóban visszatért Shane-hez Földházi.
Lőrinczi szigorú ember, mivel Kurdi Zsófiához és Tekauer Márkhoz hasonló ifjú tehetségekkel dolgozik, egyszerűen nem tűri, hogy egy felnőtt versenyző bomlassza a csapategységet.
– A közelgő debreceni bajnokságon váltóban háton még számítok Földházira, sportjogilag ugyanis 2021-ig a Dunaharasztinak köteles szállítani a pontokat.
Éjjeleken keresztül írtam csak neki az edzésterveket. Erre számomra tűrhetetlenül reagált, és ha ez így folyt volna tovább, elvehette volna fiatal sportolóim kedvét a tisztességes felkészüléstől – tette hozzá a tréner.
Kerestük Földházit is, lapzártánkig nem sikerült elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.