Szpirovszki: Arról álmodom, hogy az MU-ban játsszam

Szpirovszki: Arról álmodom, hogy az MU-ban játsszam

foci
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 10. 11:15
<p>Jobbak a macedónok a magyaroknál – állítja.</p>
Szabó Sándor

Túlzás azt állítani, hogy Kazinczy Ferenc tiszta magyarságával beszéli a nyelvünket a Fradi macedón válogatott játékosa, Sztefan Szpirovszki, de a Jó reggelt! és a Jó étvágyat! már egészen jól megy neki, és a csapatba is sikerült szervesen beépülnie.

Ha már az étkezésnél tartunk, a 27 éves védekező középpályás elárulta, hogy felesége, Tamara jól főz, s mindketten rajonganak a magyar gulyáslevesért. Szpirovszki a magyar és hazája focija mellett még kettőbe kóstolt bele: a szerbbe és a bolgárba. Úgy érzi, a szerbek és a macedónok támadó szellemű futballal szórakoztatnak, míg a magyarok és a bolgárok több figyelmet fordítanak a védekezésre. Viszont hangsúlyozta, létesítményhelyzet és szurkolói hangulat tekintetében Magyarország veri a másik hármat.

– Csodás a Groupama Aréna, remek a közönségünk is, de a többi stadion is tetszik – állapította meg elégedetten a 22-szeres válogatott Szpirovszki, akinek a Fradiból Gera Zoltán a kedvenc játékosa. Arra pedig nagyon büszke, hogy három éve a Vardar Szkopje idény közben szerződtette haza Bulgáriából, mert annyira tetszett nekik a játéka. 

A zöld-fehérek egyik kedvence szerint ha Macedónia összefutna a magyar válogatottal, akkor hazája csapata győzne – igaz, csak egy góllal. – Számos játékosunk futballozik az olasz és a spanyol bajnokságban, ráadásul 6-7 olyan fiatal srác jött fel nemrégiben az U21-esek közül a felnőttkeretünkbe, akik éhesek a sikerre, ráadásul nagyon ügyesek – magyarázta a macedón, akinek van egy merész álma. – Egyszer szívesen futballoznék a Manchester Unitedben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.