Sport

Kezdjen karrierbe Shane Tusup mellett!

K. D.

Létrehozva: 2018.03.02.

<p>Hatalmas az érdeklődés Hosszú Katinka úszóklubja, az Iron Aquatics álláshirdetésére. A fiatal edzőknek vonzó Shane mellett dolgozni. </p>

Shane Tusup személye miatt jelentkeztem. Óriási lenne, ha egy háromszoros olimpiai bajnok trénere mellett tanulhatnék – árulta el a Borsnak egy neve elhallgatását kérő fiatal oktató, akinek önéletrajza elnyerte a klub tetszését, ezért jövő hétre személyes beszélgetésre hívták a Duna Arénába, ahol a foglalkozásokat is tartják.

– Ha úgy adódik, a továbbképzéseket az amerikai tréner vezényli le. Nagy lehetőség lenne bekerülni a csapatba. Még akkor is, ha most a még úszni nem tudó kicsikkel lenne dolgom. De később átkerülhetnék a nagyobbak mellé. Azokat a módszereket szívesen ellesném, amivel Katinkát a férje sikerre vezette – mosolygott a fiatal tréner, akinek, ha az állást megkapja, hétköznap délutánonként fél négytől fél nyolcig lenne elfoglaltsága, hétvégén pedig szombat délelőttönként. Ezen felül hétköznap reggelenként egyéni órákat adhatna.

Na, de miért hirdetések útján keresnek szakembert Katinkáék?

– Nem csak így próbálkozunk. A sajtóig csupán ez jutott el, ezért kapták föl. Szerződésben állunk több felsőoktatási intézménnyel, köztük a Testnevelési Egyetemmel is – magyarázta a klub sajtófőnöke, Kiss Kinga. Elárulta, nem elvárás a fiatalság, de előny, mivel az oktatógárda jelenleg 25–28 év között van.

– Ha valaki tehetséges, elég az OKJ-s végzettség, ám a nálunk dolgozó szakemberek túlnyomó többsége egyetemi végzettséggel rendelkezik – mondta Kiss. 

Részmunkaidős állás

Napi négyórás munkaviszonyban dolgozhat az új oktató, de ez kiegészülhet az egyéni foglalkozásokkal. A trénerek óradíjban kapják a fizetésüket, melyről számlát kell adniuk, egyéni vállalkozóként dolgoznak. Azt sem Kiss Kinga, sem pedig a fiatal edző nem tudta megmondani, hogy mekkora összeget lehet keresni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el