Holman imádja pozsonyi életét

Holman imádja pozsonyi életét

Holman Dávid
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 20. 10:15
A hétvégén ünnepelte 25. születésnapját Holman Dávid, aki megszerezte az első rájátszásbeli gólját a Slovan Bratislavában.
T. D.

A Slovan Bratislava 2-0-ra verte otthon a DAC gárdáját, a találkozó első találatát a magyar támadó szerezte.

– Különösebb jelentőséget nem tulajdonítok ennek a gólnak, noha nem tagadom, jó érzés volt ünnepelni, pláne, hogy épp a születésnapomon sikerült. Ez egy remek ajándék volt az élettől – mondta a Borsnak a Fradi, a lengyel Lech Poznan és a Debrecen után a múlt nyár óta a pozso­nyiakat erősítő Holman. – Lassan fél éve, hogy kiköltöztünk Pozsonyba, a csapatba hamar beilleszkedtem, a város is egyre közelebb áll a szívemhez. Már az első hónapban úgy éreztem magam, mintha régóta itt játszanék. Ráadásul ez azóta csak fokozódott. A születésnapomon is nagyon kedvesek voltak a srácok. A mérkőzés előtt meglepetésből felköszöntöttek. A hotelben jöttünk össze, behívtak egy terembe, ahol még tortát is kaptam. Kedves gesztus volt, főleg, hogy nagyobb ünneplésre most időm sem volt.

Természetesen az örömhöz hozzátartozik, hogy nem csak a pályán, a magánéletben is minden remekül alakul Dávid körül.

– A barátnőmmel nagysze­rűen megvagyunk. Sikerült egy nagyon szép lakásba költöznünk. Ő sem unatkozik, van, amivel el tudja magát foglalni, de elsősorban rengeteg támogatást kapok tőle. Focis családban nőtt fel, hiszen édesapja, a 25-szörös válogatott Hamar István, szóval Emília tudja, mi ennek az életnek a velejárója, és ezt maximálisan elfogadja. Főz rám, szurkol nekem és a nehezebb időkben ő segít, hogy átlendüljek a gondokon – mondta Holman. Kedvesének két nappal korábban volt a születésnapja, oda-vissza ajándékozták egymást – így teljes most a boldogságuk ezekben a napokban.

Holman Dávid

Született:1993. 03. 17., Budapest
Magasság: 188 cm
Súly:80 kg
Erősebb láb:jobb
A Slovanban
Játszott meccs:20
Kezdő:20
Lecserélve:5-ször
Gól:4
Sárga lap/kiállítás:3/1
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.