Ha elfáradtál, gyere le. Nem kell megvárni a cserét, csak gyere le – mondja szúrós szemmel Varga László, az érdi futsalcsapat edzője Pumped Gabónak, akiről azt már tudtuk, hogy a Balaton Soundon meg a dzsungelben jól mozog (szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban), de hogy a kispályán is, az azért új.
Az Érd a Piliscsabát fogadja az NB II-ben, az ellenfélnél pedig ott van az a Kabát Péter, akinek Pumped országos cimborája lett a dzsungelben, s aki tizenhatszoros válogatottként, az Újpest legendájaként, 41 évesen sem tud elszakadni a futballtól.
Gabo amúgy nem mozog rosszul, a hazaiak egyik legnagyobb helyzete éppen előtte alakul ki. A ziccert mondjuk elbaltázza, de a tréner nem dühöng, sőt, büszkén néz végig a kispadon: – Látjátok, az kerül helyzetbe, aki fut! – biccent a pálya felé.
Egyébként mindketten most debütálnak új csapatukban, Gabo ennek szellemében kiteszi a lelkét a pályára – azalatt a két perc alatt, amit a pályán bír tölteni... Na igen, a kondija még nem az igazi.
Kabát ellenben nem csak a létszámot erősíti: első mérkőzésén gólt szerez.
Való igaz, érződik a két oldalon a különbség, míg Kabát komolyan veszi a játékot, addig Gabo inkább a felhajtást élvezi.
– Bevallom, nevettem, amikor Pumpedet becserélték – mondta utóbb Kabát. – Tudtam, hogy befogják, és örülök is, de neki ez szórakozás. Ő nem a futballtudásáról híres.
– Félig viccnek indult nekem az ide igazolásom, tisztában vagyok vele, hogy rengeteget kell fejlődnöm, ha komolyan akarom gondolni, de ez nekem csak hobbi – mondta levegőt kapkodva Pumped a meccs végeztével. – Az, hogy Peti ellen játszhattam, hatalmas megtiszteltetés, ő nagy futballista.
– Nekem is voltak hiányosságaim – mondta Kabát –, az első meccsre sikerült a szabályokat is megtanulnom, hiszen a teremfoci teljesen más, mint a nagypályás. Tiszta játékidő van, nem pattog a labda, nem szabad hazaadni. Soha rosszabb debütálást, nyertünk 5-1-re, én is rúgtam egyet, elégedett is vagyok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.